“Született feleségek tehát legközelebb február 19-én, hogyvolt róla 20-án.” -ugye, hogy ez szörnyen hangzott február ötödikén? Mai tudásunk alapján viszont bőven kiegyeznénk ezzel a kéthetes csúszással, mert a tévéújságban azóta sem jelent meg kedvenc sorozatunk. Sőt, krucifix, még jó pár hétig nem is fog.
A Tv2-nek hivatalosan ugyan továbbra sem áll módjában válaszolni a “Miért nincs?”, “Mikor lesz? “illetve a “Selmeczi Roland utódja megvan-e már”? kérdésekre, de informális úton beszerzett hírek azért vannak, bár meg kell mondjam, meglehetősen elkeserítőek.
A kutya a műsorpolitikába döglött bele. A probléma az, hogy az eredeti, minden kedden egy epizód ütemezéssel a sorozat kifutott volna március közepére, a negyedik évad pedig az írósztrájknak köszönhetően még Amerikában sincs kész, így megvenni sem lehet, különben is csak szeptembertől indulna. Így aztán a Tv2 úgy döntött, hogy jegeli a maradék öt részt, és majd a csatorna tavaszi, új műsorstruktúrájában folytatja a sorozatot. Ráadásul nem is a márciusi első hullámban, hanem csak áprilistól.
Ezek alapján egyértelmű, Gyöngyössy Bence nem Született feleségek-rajongó, a családjában sincs ilyen vagy mind letöltve nézi a sorozatot. Az az előny, hogy így az egyébként az évadok között keletkező egy extrém hosszú szünetet két részre bontva élhetjünk túl, szerintem keveseket boldogít. Az igazsághoz azért hozzá tartozik, hogy a technika egyáltalán nem magyar találmány. A 23 epizódot az ABC-nek is sikerült kéthetes-egyhónapos szünetekkel trükközve 2006. szeptemberétől 2007. májusáig kihúznia.
Azért van jó hírem is. A pletykákkal ellentétben az évad szinkronját januárban befejezték, így Mike Delfino a tavaszi szezonban még Selmeczi Roland megszokott hangján szólal majd meg.
Kapcsolódó bejegyzések:





Utolsó megjegyzések