”Szólásszabadság”
A Magyar Köztársaság alkotmányának 61. §-a: (1) A Magyar Köztársaságban mindenkinek joga van a szabad véleménynyilvánításra, továbbá arra, hogy a közérdekű adatokat megismerje, illetőleg terjessze. (2) A Magyar Köztársaság elismeri és védi a sajtó szabadságát…” /így tessék kommentelni/
Továbbá a Budai-blog és szerkesztő, elhatárolódnak az alant közölt tartalomtól, mi csak átvettük a cikket tőlle.
Cigány Lexikon
Közönséges cigány:
Valamennyi cigányfajta közül ez a legelterjedtebb. Hazánkban sokfelé előfordul, kedvenc tartózkodási helyei: napsütötte szemétdombok, csatornák. Igen veszélyes fajta, irtása több, mint ajánlott! Bármilyen környezetben, pl.: radioaktív sugárzással szennyezett területeken, vagy mérges gázzal telített helyiségekben is elemében van. A legszélsőségesebb körülményeket is könnyedén elviseli (sajnos). Fogságban is jól szaporodik. A nőstény cigány egyszerre 6-24 kölyköt ellik. A vemhesség ideje 1-2 hónap. Ha kedvezőek a feltételek, ugyanabban az évben 12-24 alom is világot láthat. A fiatal egyedek hordákba tömörülnek, és kötözködnek, szemétkednek fajtársaikkal és az emberekkel. Irtási tipp: igen nagy kaliberű géppuska, vagy vállról indítható rakéta.
Csöves cigány:
A legártalmatlanabb cigány, mivel mindig alkohol befolyása alatt áll. Ismertetőjele: a cigányokra jellemző sötétbarna bőrszín, émelyítően büdös, tespedt seggszag. Intelligenciahányadosa magasabb a többi cigányénál, bár az övé is inkább a nullához van közelebb, mint a háromhoz. Éppen ezért kiszámíthatatlan és igen agresszív, de veszélytelen faj. Védekezési tipp: boxer, vagy acélbetétes bakancs. Nem védett!
Döglött cigány:
A legszelídebb és legártalmatlanabb faj. De sajnos elég ritka. Azért, ha találkozunk ilyennel, pl.: romos házakban, ne felejtsünk rányomni egy szép, ragadós, mélyről felkrákogott, zöld túrhát, majd szelíd “Kurva anyádat te mocskos cigány!!!” mondattal hagyjuk nyugodtan magára ezt az igen békés természetű, szimpatikus cigányfajt. Szaporítása tulajdonképpen könnyű lenne, csak ez a módszer törvényes kereteken kívül esne (Magnum vagy Beretta). Azért reménykedjünk, hogy egyszer majd ez a faj lesz túlnyomó többségben.
Dolgos cigány: Na ilyen nincs!
Kubikus cigány:
A kubikus cigányfajta vezére: a vajda, melyet dagadt teste, drótacél vastagságú nyaklánca különbözteti meg fajtársaitól. Különösen nagy étvágyú ez a faj, de csak munkaidő alatt. A falkából egyszerre csak egy cigány “dolgozik”, a többi árnyékos helyre húzódva figyeli, miközben jóízűen söröznek. Csakúgy, mint a többi cigus, a kubikus cigány is feltűnően barna testszínnel rendelkezik. Esze nyilvánvalóan nincs. Ha megtámad egy ilyen minket, van egy hatásos módszer, amellyel garantáltan elűzhetjük közelünkből. Kiáltsunk rá: Munka! De vigyázat, könnyen összekeverhetjük ezt a fajt az oláh cigánnyal (amit lentebb részletesen ismertetünk), akikből ez a kijelentés már egészen más hatást vált ki.
Oláh cigány:
A leggaládabb, szemét, rosszindulatú, igen veszélyes fajta. Benne minden negatív cigánytulajdonság megtalálható. Ami mozdítható, az nincs biztonságban. Fő fegyvere a zsebkése, melyet mindenhova magával visz. Kedvenc járművük a Lada, amely legtöbbször piros színű, de a BKV járatait sem vetik meg. Különösen éjszaka aktív. IQ szintje hihetetlenül alacsony, antiszociális, obszcén szavakat előszeretettel használ. Fő tápláléka a szottyi, melyet más cigányfajtáktól zsákmányol. Kedvenc tartózkodási helye: a lombkorona magasságában, különösen, ha almafa és ráadásul a szomszédé. Szaporodása nem évszakhoz kötött. Párzáskor a kan cigány igen agresszív, emiatt a falkán belül komoly, véres verekedések szoktak kitörni. A domináns hímhez általában 35-50 nőstény cigány tartozik, melyek folyamatosan tüzelnek. Az oláhcigány a börtönben telel, de akad olyan is, amelyik az egész életét ott tölti. Igen szemét, szívós faj. A szabadidejüket játékokkal ütik el, pl.: gyufázás, stb. Védekezési tippek: shotgun, tank, tankelhárító ágyú, katyusa, atomrakéta, vagy legalább egy 280 tagú skinhead banda. Irtása nem ütközik törvénybe, minden állampolgárnak istenadta joga. Nem védett, szabadon, engedély nélkül vadászható.
Büdös cigány:
Különlegesen meleg, nyári napokon találkozhatunk ezzel az egyáltalán nem ritka cigányfajjal. Mint neve is mutatja, meglehetősen büdös. Több alfaja is van: A szarszaggal keveredett húgyszagú cigányt másképpen büdös szarszagú cigánynak (cigus fekalicus) nevezzük. A csatornaszaggal halványan elkeveredő láb, de annál erősebben érezhető szar, fos, húgy, száj és bélszagot, árasztó alfajt büdös koktél cigánynak nevezzük (cigus choctellicus) És végül, de nem utolsósorban a legbüdösebb alfaj a cigus undoritis, vagyis a gátlástalanul büdös, orrfacsaró, szarevő cigány, mely annyira szagos, hogy az már tényleg a mesékbe illő. Előfordulási helyei: Szinte bárhol, a szemétdomboktól a cseppkőbarlangokig. Mivel minden cigány büdös, ezt a fajt a legnehezebb kiszúrni a többi cigány közül. A területszerzés fontos része silány életüknek, hiszen kosz, szar hiányában hamar elpusztulnak. De végül is, kit érdekel Irtási tipp: 1.) Próbáljuk meg egy gusztusos kis szardarabbal becsalogatni egy tisztavizű strandra. A cigány a tiszta vízben hamar elpusztul. 2.) Szerezzünk be egy billenőplatós teherautót, majd egy alkalmas pillanatban borítsunk rá néhány tonna szemetet. A büdös cigánynál ez a természetes halál.
Purdé cigány:
Valamennyivel nemesebb ez a faj. Kotoréképítő cigánynak is hívjuk, mivel a kan cigány egy meglehetősen büdös és undorító kotorékot épít, amit mi putri-nak nevezünk. A putri általában papírdobozokból és egyéb környezetszennyező anyagokból épül, ami ideális egy alom felnövéséhez. A putrit általában pont rossz helyre építi a gondos hím, ezért ne habozzunk átmenni rajta egy Volvo homlokrakodóval. A kan cigány területe érdekében bármire képes, ezért csak a következő eszközökkel érdekében bármire képes, ezért csak a következő eszközökkel menjünk felségterületére: 1 db 30cm-nél hosszabb bozótvágó kés, 1db rakétavető +5db páncéltörő rakéta, 15 db kézigránát, 2 db csőbomba, 4 db atomtöltet, 44-es Magnum +500 golyó. Ezzel az alapfelszereltséggel talán megússzuk a dolgot. Vigyázat! A nőstény sokkal veszélyesebb, mint a hím. A purdé cigány második neve: barna özvegy => pázás után kinyírja a hímet (ami nem baj), tehát legyünk nagyon óvatosak!
Nepper cigány:
Főleg aluljárókban találkozhatunk ezzel az egzotikus cigányfajjal, amint különböző, illegálisan szerzett árucikket próbál rásózni az arra, tévedő emberekre. Igen félénk faj, rendőrt látva azonnal elmenekülnek, és csak a veszély elmúltával térnek vissza territóriumukba. Egy igen veszélyes alfaja van: a commander cigány. Hazánkban szinte csak az újpesti bolhapiacon fordul elő, petárdától a rakétán keresztül a pisztolyig szinte minden található náluk. Óvakodjunk tőlük!
Irtási tippek: kifejlett dobermann, duplacsövű vadászpuska, aknavető.
Hologram cigány:
Színei miatt kapta ezt a nevet. Teste feltűnően sok színben pompázik, ez hátrányos faját tekintve, mivel így képtelen környezetébe (a mocsokba) beilleszkedni. Alapszíne barna, szeme körül zöldeskék, nemritkán lila foltok díszelegnek. Mocskos, kékszínű munkásgatyája sokszor szar foltokkal tarkított, kézfeje fekete a kosztól, végtagjai piroslóan sebes
Szivárvány minden színét fellelhetjük, mivel vastagon olajos. Pofáját sárgás, rohadt kajadarabok éktelenítik, szeme barnás-zöld. Természete: kettő- vagy többszínű. Veszélyes!
Vályogvető cigány:
Másnéven: szartúró kohány. Nevét onnan kapta, hogy sárral kevert, disznószar alapú masszából 3 oldalú, 5 szögű, gömb alakú, de téglatest formájú tetraéder téglákat formáz, ebből építi kiba*****ul büdös, de annál is undorítóbb otthonát. Az építőanyagot általában lopja, ha nincs építőanyag, nem adja fel, hanem újfent lop magának. Inni kizárólag kocsmába jár (hitelből). Lelkiismeret furdalás nélkül irtható. Bevált módszer a vályog putri alá egy darab C4-es töltet.
Kovalens cigány:
Tulajdonképpen ártalmatlan faj, csak a pofája nagy. Mint azt a neve is mutatja, kötözködő fajta. Nem kell komolyan venni, de azért nyugodtan ba***unk le neki 4-25-öt. Nem védett. Irtási tipp: 19kg-os buzogány vagy mérgezett nyílvessző. A legjobb: UZI 9mm +600 golyó.
Román cigány:
Íme, egy mutáns! Az oláh cigány után a legundorítóbb eme faj. Két féregfajta keveréke ez az organizmus. E genetikai hulladék a cigányokat is meghazudtoló szemétséggel rendelkezik, a kisebb piaci lopásoktól a kocsi feltörésig mindent csinál természetesen csak, ami illegális. Bankot nem rabol, mert ahhoz teljesen hülye Nem mintha amúgy is okos lenne, de azért az idősebb nénik retiküljét könnyűszerrel elrabolja. Iskolába nem igazán szeret járni, ritka az olyan román cigány, melynek megvan a 3 általánosa. Szellemi színvonala vetekszik egy, a petéből frissen kikelt svábbogáréval. Qrva unintelligens. Nősténye évenként 17-83 utódot hoz világra, melyek a trágár szavakat azonnal megtanulják. A fiatal egyedek csak azt hajtogatják: Bazd meg az anyád! Az idősebbek meg is teszik. A fiatal román cigány már 2 naposan ivarérett. A felnőtt hímek veszélyt jelenthetnek az utódokra, s csak a nősténynek köszönhető életben maradásuk, de előfordulnak negatív példák is, amikor a nőstény képtelen utódai védelmezésére (alkohol vagy drog hatása alatt áll), ilyenkor a hím megöli utódait.
Meg ne akadályozzuk! Sőt! Segítsünk neki, majd, ha végeztünk a hímet és a nőstényt is, nyírjuk ki! Irtási tipp: bomba.
Kapcsolódó bejegyzések:





Március 4th, 2008 21:13
Ez igen,pontosan igaz minden leírás,még nevetnék is rajta ha nem lenne igaz..
Ha 2 életem lenne egyet arra szánnék h ezeket a mocskos férgeket írtsam..dehát álmodj királylány..
Március 6th, 2008 20:04
Ma épp két dolgos cigányt is láttam!
vannak kivételek
Március 11th, 2008 16:24
Ez mind igaz, de a szomorú tény hogy túl sok a felsorolás.. Túl sokan vannak még ha megkülönböztetést is teszünk.. A legszomorúbb tény azonban az, hogy sokan még védik is őket “magyarok” is mert, hogy nekik nem ártottak.. Csak az egyéni érdekeket nézik azonban azt, hogy az országunkat elárasztják és egy részét felélik azt nem figyelik.. Mindekinek rá kellene eszmélnie, hogy mi is folyik itt, és ne mondja azt hogy egyedül nem vagyunkképesek tenni bármit is, mert 1 ember is sokat tehet.. Sok ember van aki hasonló gondolkodású, csak össze kellene fognunk mit a múlheti választásokon.. De ne csak akor ha már baj van!!
Viszont lassan azt látni, hogy mozgolódások vannak.. Ébred a nemzet!!
Január 6th, 2009 20:41
Nagy igazság… decemberben 2* akartak kirabolni a rohadékok. valamit tenni kell
Január 23rd, 2009 11:44
Ez így van.A cigányok azok egy külön faj ,egy baktérium amit kikell írtani minden áron,egy szebb világért.Cigányok= Mocskos ,tetves ,büdös…..valamik.
Olyanok mint a tetvek.Ha megölsz egyet utána jön a másik,és csak szaporodik.
Halál a cigányságra.
Február 7th, 2009 16:27
olvastam ezt a blogot és nagyon élveztem jó témák voltak de most már láttom hogy ismét egy olyan téma van ami lekicsinyít titeket!
KÁR!
Február 25th, 2009 15:01
Az, hogy nincsen dolgos cigány egyszerűen HAZUGSÁG! Több roma származású kollégám is van és mindegyik több diplomás. Ha nekem lenne két életem én azokat irtanám akik őket irtják. A legnagyobb baj az, hogy csak azokat merik ölni akik nem 280 kg. és rendes EMBEREK.
Március 2nd, 2009 19:15
A sok kibaszott csík szemű nem probléma, ők lehetnek millioan! Az ilyen oldalak megtekintése után, már csak röhögök rajtatok IQ-harcosok! De majd eljön a szenvedésetek ideje is! Ganalytúró Erkölcstelen Parasztok!
Március 3rd, 2009 20:14
Vannak kivételek ez tény és való de egy kezemen meg tudom számolni amennyi becsületest ismerek a legtöbbje nemis akar tanulni meg dolgozni mert minek azt a többi rokona is lop miérne lopna őis könnyebb mint dolgozni meg van segély és ha belekötsz egybe hadsereg cigánnyal jön utána melléd meg nem áll senki mer félnek tőlük meg nem akarnak balhét ez általában így szokott lenni de olyanis van köztük aki nappal dolgozik éjjel lop. magyarok közt is vannak tolvajok meg minden ez tény de a romák népességszáma és a magyarok népességszámának arányait nézve kik teszik többen? a 3 bűncselekmény utáni életfogytiglan meg a skinhead nem volt hülyeség mégis elvetették. a romáknál nagy az összefogás. A magyaroknak is össze kéne fogni nem félni hanem tudtukra adni h. ez magyarország mert előbb utóbb mi leszünk kevesebben minden fejes védi őket de miért? mert félnek tőlük.Nem kiirtani kell őket az nem megoldás de kemény kézzel és összetartással ráncba lehetne szedni őket
Március 3rd, 2009 20:28
3 dolog kéne a kormánytól: 1. aki nincs bejelentve munkaügynél ne kapjon segélyt meg az a két dolog a 3bűn utáni életfogytiglan és a magyar gárda ilyen gárda egyre több kéne. a magyaroktól meg összefogás, lelkiismeretes magyarokból álló polgárőrségek a településeken és jólenne ha a kormány a lopásos bűncselekményeket ugyanolyan szigorúan büntetné mint a gyilkosságot vagy szigorúbban
Március 16th, 2009 07:46
Kurva anyátok leprás cigányok!
Március 26th, 2009 16:19
NA ez tök jóó..oldal,….szétröhögtem magam….rohadtjó..gart.anak aki megcsinállta-:D
Március 28th, 2009 12:07
Kössz..Már le is másoltam a füzetbe!!!!NAgyon jól van megfoglamazva!!!
Tényleg teccik!!!!!!
Grat!!!
(:
Március 30th, 2009 20:53
Ez egyátalán nem igaz amiket ide leirtak!!!!!!A büdös parasztok csak irigyek!!!Ugyan ugy mint régen a zsidókra!!Nekem egyátalán nincs semmi bajom más fajjal mert ugyan ugy emberek és ugyan ugy a (DEVLA)isten teremtette öket!!!Lekéne már állni az illyenel!!1 érdekes dolog van a gádzsok (magyarok)a cigány szemébe nem mernek ilyeneket mondani csak amikor már nincsenek ott!!!Mivan féltek hogy megkerázzák a picsátokat?Jaj a gárdistákrol nem is szolva undoritó acélbakancsos buzik !Hogy néznek má ki Ök csak csapatokkal mernek jönni de ha egyedül lenne ugy beszarna mint annak a rendje!!Ja és csak tudjátok vannak rossz romák meg nem normálisok de azért mert ti nem tudjátok h min mehetett keresztül!!És az ilyen romák miatt van ez a faj megkülömböztetés!!!Attól h egy roma rossz attol a másik mért az?Elösször megkéne ismerni és nem elitélni mert kitudja hogy mikor fog rajta valamikor 1 roma segiteni!!És most ugy öszintén mért kell a másikon röhögni és lehordani a sárga földig?Tudjátok én is roma vagyok és még is ugyan ugy vannak magyar barátaim akik nem nézik azt hogy milyen vagyok!!!Mert csak 1 JEGYEZZETEK meg van romába és magyarba is ugyan olyan rosssz és jo!!!!Az lenne a legjobb hogy ha ez a két faj kijönne egymással mert ennek nem lesz jo vége és én most ezzel amit irtam nem akartam senkit megbántani csak leirtam a véleményemet és köszönöm annak aki vette a fáradságot és elolvasta!!!!Gondoljátok meg
Pujarica
Április 3rd, 2009 18:22
“Kedves” Cigányka!
Mielőtt a “csík szeműeket” szídod. gondolj csak bele , hogy mennyi új technologiát nyűjtottak át a világnak erősen pigmentált fajtársaid, vagy tán milyen gyönörű kultúrával rendelkeztek a “csík szeműekhez képest”! ÉS mellesleg hogy mersz TE másokad szídni, hogy általánosítanak amikor te hívod őket parasztnak?! Tény, hogy vannak olyan cigányok akik dolgoznak de azokat nem hívjuk cigánynak, mert azok nem egésznap lopnak, ölnek, fenyegetnek és a dolgozó emberek vérét szívják.
Május 10th, 2009 21:54
Tény h léteznek dolgos cigányok de nagyon kevesen vannak…és szerintem ezt leszámítva igaz ez az egész cucc…”A ROMÁKÉRT”-nak:amig világ a világ lesznek rasszisták és ez miatt soha nem fogunk kijönni egymással…és már azért sem mert mint te is írtad “ez a két faj”…igazáán csak akkor lehetne normálisan élni ha nem tartanánk egymást külön fajnak…esetleg külön nép de semmiképpen nem faj…de valójában a legjobb akkor lenne ha nem próbálkoznánk “kijönni egymással” inkább elmennétek az országból,ez talán bunkón hangzik és nem akarlak titeket megbántani de harmónia soha a büdös életben nem lesz közöttünk…szóval jobb lenne mindenkinek…
Május 12th, 2009 19:24
Nosza! Nekem is van egy roma sógornőm de az felülűbereli a létező es hál’Istennek a már nem létezőket. Mem tudom, hogy mi lenne az a fegyver amivel végérvégyesen a pokol fenekére űzné a dögöt
Május 15th, 2009 13:34
Hájrá magyarok ne hagyjuk magunkat adjunk a férgeknek össze kell fognunk mert nagyon erősnek érzik magukat meg kell nekik mutatni hogy kik is azok a magyarok nem hagyhatjuk ezt szónélkül.
Május 15th, 2009 13:36
Bár azért tisztelet a kivételnek mert van közöttük kivétel de a többi leminősíti őket is
Május 31st, 2009 22:39
Hát én ezt nem értem……még h nem hagyjuk szó nélkül aztán meg az utcán meg látsz egy cigányt azt se tudod merre bújj!!!Jó h így leírják azt a sok hülyéseget de megtenni úgy sem merik!!Mindig is lesznek cigányok ezt el kell fogadni!!Ennyih!!Jah és igen én is cigány vagyok és az is bigaz h vannak olyanok akik sajnos leminősítenek “minket” is!!De sokan mindenkit egy kalap alá vesznek!!Nem kéne
Június 3rd, 2009 12:17
A szöveg egy rendkívül kifejező paródia…Hiányoltam belőle a “kivétel cigány”-t, mert valljuk be, vannak köztük rendesek is. Még ha kib*szottul kevesen is. Jah, a többi tök jó. Elismerésem.
Június 9th, 2009 15:03
A liírt szöveggel teljesen egyetértek.Ezek a büdös mocskos cigányok bepofátlankodtak az országunkba.Ha rajtam múlna az összeset kiírtanám a saját kezemmel egyesével amíg vissza nem mennek romániába vagy indiába.Tény hogy vannak “rendes dolgozó” cigányok de látszámuk igen igen csekély.Épp ezér kell felálldozni őket a nagyobb cél érdekében.Ők járulékos veszteségek.Az összes büdös cigánynak üzenem hogy kurva anyátokat húzzatok ki az országunkból vagy dögöljetek meg a büdös anyátokba.Ha valamelyik cigánynak nem tetszik amit írtam az jöjjön le kaposvárra , honvéd utca 8/b című emeletes ház elé.Ott legyen nagy a pofája.
Június 9th, 2009 15:06
Kár hogy Hitler bácsi nem magyarnak született,akkor az ilyen büdös,tetves,rühes cigányokat írtotta volna.
Június 10th, 2009 11:50
vagy titekez irtott volna.nektek hiába mond az ember valamit nem birjátok fölfogni ennyi eszetek van .nem normális banda.de ga egy roma megy veletek szembe az utcán legszivesebben visszabujnátok anyátokba mocskos buzi fejüek hogy rákosodjon el mindnek a szive .tisztelet a kivételnek.mind csaladi
Június 10th, 2009 18:20
“…, de ha egy roma megy veletek szembe az utcán legszivesebben visszabujnátok anyátokba ..” nem tudom hogy vajon miért? Olyan nincs, hogy 1 cigány jön szembe, mivel sajnos minimum 3 fős vadász klánokban járnak hangos zenét hallgatva. Azokat a romákat akik az “értelmiség” tagjai vagyis nem fizikai munkát végeznek és nem abból a segéjből élnek amit a Magyarok és dolgozó társaik keresnek meg, azokat elfogadja a társadalom és nem tekintik őket alsóbbrendűnek. Amennyiben azt szeretnétek, hogy a magyar társadalom elfogadjon titeket ahhoz integrálódnotok kell és a társadalom hasznos tagjainak kell lennetek, és nem ÉLŐSKÖDNI mint ahogy most teszitek. Ennyi
Június 10th, 2009 18:21
ezzel nem azt mondom hogy a “hátrányos hejzetű” romák között nincs jófej csak azt hogy őket nem fogadják el
Június 10th, 2009 21:09
Szuroknál a pont.
Július 11th, 2009 13:37
(11éves) Ha rajtam múlna én szivesen írtanám őket ez lenne a kedvenc hobbim persze ismerek néhányat akit nem írtanék ki de az az igaz hogy elszaporodnának és van az a Szaszuska na az meg védi őket aki meg le ku….ozta őket azt megdicsérem okos döntés
Július 11th, 2009 13:39
ja én is mondam hogy hitler kár h őket nemm írtotta
Július 11th, 2009 13:40
én amúgy ismerek egy pár rendeset azoknak kivételt mondok ( barbi cinti stb.
Július 18th, 2009 23:58
Háát én nem értem ezt az egészet!!mert igen is vannak jóóó cigányok akik tisztességesek és kedvesek!!!nah jóó vannak olyanok is akik nem…!! de az a helyzet ha valami történik akkor az összes cigányt egy kalap alá veszik csak ezzel van a baj!!!
Július 22nd, 2009 23:42
Hogy jöttök ti ahhoz hogy ilyenekt irjatok a “cigányokrol”szégyeljétek el magatokat büdös rákos köcsög parasztok de utállak titeket!! titeket kéne kiirtani mert csak szennyezitek a levegőt a KURVA ANYÁTOKA MEG ANNAK IS AKI KI TALÁLKTA EZT AZ OLDALT SZÁRADT VOLNA LE A KEZE AMIKOR GÉPELI!!!elöbb bödösek retkesek a parasztok mint a cigányok..eszi öket a retek meg kéne titeket ölni fel darabolni az ilywenekt az összest!!! rohaggyatok meg parasztok a rák érje el a tüdötöket olyan betegséget kapjatok 100orvos ne tugya meg gyógyítani meg ami pénzt kerestek gyógyszerre költsétek!!!!
Július 29th, 2009 06:04
Hát pont tegnap hallottam ezt a viccet, ami sajna nem is nevettető: késik a jól megszokott és ugye megérdemelt segély a cigányfaluban, mire: mi van, má a magyarok se dógoznak? Na hát ez az egyik fő probléma, hogy mi tartjuk el őket. Persze tisztelet azon kivételeknek, mint az előttem szóló “roma lány” is.
Július 31st, 2009 12:26
“Kedves” roma lány!
Akinek nem inge ne vegye magára.
1. Értem én, hogy felháborodsz azon ,hogy sértés érte a népedet, de könyörgöm ha 10,000,000 embernek ez a véleménye valami valóság alapja csak van.
2. Akinek nem inge ne vegye magára.
3. A fönti cikk értelmi szerzője nem a Budai Blog. Lehet, hogy a szerkesztőség még cigány barát is.(LOL)
4.Aki dolgozik és nem segélyből él az nem cigány, még ha bőre színe szerint az is lenne.
Peace!
Augusztus 9th, 2009 00:51
Na ,, itt látszik hogy mind primitív állatok vagytok . cigány meg a paraszt is,,,szopjatok jó sokat bunkók
Augusztus 12th, 2009 10:49
tabebahtale romale ‘?’!
Augusztus 12th, 2009 10:52
eskuszom itt a roma lany nak van igaza en is cigany vagyok es ha akarom a csaladomal kii nyirunk tikteket rohat parasztok a parsztok cssak egyre jok … a faszt verni … ennyi a velemenyem ez az oldal meg kibasztott mocskos a sok parasztol
Augusztus 12th, 2009 12:23
Köszönjük a hozzászólást.
Augusztus 13th, 2009 20:02
Gyere, nyírj ki a családoddal, addig mi verjük a faszt.
Augusztus 15th, 2009 22:57
“melania” —> itt egyet kell értenem az előttem szólókkal, igazábol ez pont ezért készült =), mert hogy ti fenyegetőztök össze vissza hogy kinyirunk igymeg ugy tegnap is például voltam bulizni egy fiktiv helyen ls nem engedték be a nem napon lebarnult személyeket mert egyfolytában verekedés volt…..nah ennyit mélg a végére=)
Augusztus 15th, 2009 23:08
és különben is ez nem névre szóló ezcsak, ugyanúgy egy vélemény nyilvánításnak az erkölcsös formálya……
Augusztus 16th, 2009 11:20
Nem tudom mire jó ez .. minek kell ilyeneket irni a romákrol. ők is ugyan olyan emberek mint mi, csak más a börük szine. ez olyan nagy gond? miért nem lehet őket elfogadni? érdekes, mindenki hajtogatja a cigánybünözés .. miért a magyar nem büzön ugyan úgy? ne mondgyátok már azt hogy a magyarok a példa képek -.- ugyan ugy romák és magyarok közt is van jók és rosszak, nem kell ezért mindöjüket egy kalap alá venni. sőőt nem egy, nem kettő, nem három, hanem sok romát ismerek akik igen is tisztességes polgárként lakik él és dolgozik. Ééés.. akik nem igy vannak, azokat sem kell elitélni … mindenki más körülmények között él .. de attól lehet rendes is. Lehet némejik lop, de gondoljatok bele ti magyarok.. ha nem lenne mit enneket nem lenne pénzetek, elmennétek dolgozni de nem vesznek fel mert más a böröd szine.. Te is rákényszerülnél.. higgyétek csak el nem mókábol van ez .. ha segitené az ország a rászorulokat nem itt tartana az ország. nem dörmögni kéne hogy mert az adótokbol élnek.. lehet késöbb ti is a mások adojábol fogtok élni.. kitudgya.. egyszer hopp máskor kopp!
Augusztus 17th, 2009 22:34
Kedves Lulugyi!
Tény, hogy a magyarok is követnek el bűncselekményeket de ezek túlnyomó részben nem erőszakos bűncselekmények, és egy nagyobb csoport ellen irányulnak(pl sikkasztás), ezért nem alakul ki személyes bosszúvágy, mely később gyűlölködésbe fajulhat.
A világban nem csak jók és rosszak, világosak és sötétek vannak, és teljesen biztos vagyok benne, hogy ha valaki tényleg dolgozni akar, az tud szerezni magának állást bőrszíntől független.
Amúgy meg, sokan mondják azt, hogy a cigányok összetartóak, akkor ha nincsen munka akkor a gazdag (sok fehérnél gazdagabb) vajdáitok, és azok a romák akik a 80as 90es években népszerű, használt kocsi buisnessből megszedték magukat miért nem segítenek??
És ne hivatkozz a szociális háttérre, bár tény, hogy nagy szerepet játszik, de személyesen ismerek olyan romát, aki a családjából elsőként jár iskolába, és ahogy tudom jó tanuló. Akarat erő kérdése az egész. (bár én nem beszélhetek)
És végül, ha magyarnak tartod magad, és annak örülsz ha a magyar nép prosperál és nem annak ha szenved akkor bőrszíntől független magyar vagy.
Aki végig olvasta annak kösz. És ezzel meg is fogalmaztam a teljes véleményem.
“Akinek nem inge, ne vegye magára. De akinek inge, az végre öltözködjön már föl.” – Hofi Géza
Na,
PáPá..
Szurok
Augusztus 19th, 2009 08:59
Kedves Lulugyi!
1. Miért romáknak nevezzük őket mikor tiszta magyar szó van rá, ez a “cigány”! Ha valaki nem tudná a roma, cigány nyelven jelenti azt hogy cigány, és a magyar nyelv szótárában nincs ilyen szó, hogy “roma” Mivel én magyar vagyok, nem tudok cigányul, de nem is akarok, így én lelkiismeret furdalás nélkül mondom ki hogy cigány!
2. Ők nem ugyan olyan emberek, sőt egy részük állatként él és viselkedik! Amelyikük gazdag az 98% -ban a pénzét csalásokból és lopásokból szerezte és szerzi folyamatosan. Akiknek ennivalóra sem futja azok pedig megérdemlik!
Mégpedig azért mert dolgozni lusta és nem a bőrszíne miatt nincs munkája, hanem azért mert nem akar dolgozni. A segélyt amit az adófizetők pénzéből kap 90% -át a kocsmába veri el! Így mindegy lenne ha nem is kapnának semmit!
3. Cigánybűnözés! Egy hónappal ezelőtt mérték fel a bűnözések arányát, amiket 92% fölött cigányok követtek el! Kérdés ez mi ha nem cigánybűnözés?
4. Abban igazad van hogy vannak kivételek. De hasonlítsd már össze az ő becsületességét egy magyar emberével. Nem meglepő módon jóval alatta van mivel saját faját képes meglopni! Bár erre lehet nem is gondolnál, mert igen jól leplezi kétszínűségét.
5. Aki pedig védi őket az költözzön velük össze és akkor jobban megismerheti őket! Meglátnád te is hogy nem olyan fényes az mint ahogy te elmondtad! Én 17 éve élek együtt velük egy faluban de ez is sok! Csak 17 éves vagyok, de ezt már látom, sajnálom ha a te tudatodig még nem jutott el, hogy ez nem így van! Ők rásszíístááznak és fájgyűűlölőznek, mikor jobban utálnak minket mint mi őket, pedig hálásak lehetnének, hogy eddig tűrjük őket!
“Köszönöm, ó Istenem, hogy Magyar lehetek!”
Hajrá Magyarok! Vesszen Trianon!
Szebb Jövőt!
Augusztus 22nd, 2009 08:33
Mostanában rabolták ki az anyámat ,2 büdös tetves tizenéves cigánygyerek.Majd szétrobbantam mikor meghallottam reggel,úgy szétvertem vólna a fejüket .Tudom lehettek volna magyarok is de ez az eset erősítette bennem a cigánynak nevezett emberszabásúak iránti gyűlöletemet.Esküszöm mondom ha 100 évig élnék abból 99 et a magyar cigányok megölésére szánnék.Ezúton üzenném a “magyar” cigánytársadalomnak ;a kúrva anyátokat büdös tettves férgek “(bár ez is túl szép rájuk) a magyaroknak pedig kitartást honfitársaim együtt képesek leszünk visszaszorítani ezt a cigány fajt ami igen megszaporodott.
Augusztus 26th, 2009 15:31
A ROMÁKÉRT írta hogy: ha egy roma megy veletek szembe az utcán legszivesebben visszabujnátok anyátokba mocskos buzi fejüek hogy rákosodjon el mindnek a szive . Igen elbújnék mert ha nem teszem akkor kirabol.
1 hónapja történt hogy munka után leültem elszívni egy cigit. (délután 6 órakor egy sétálóutcában) Egy cigány észrevett és elindult felém.Gondoltam hogy csak a cigi miatt jön oda, de nem. Átkutatta a táskámat, a pénztárcámat nem volt neki elég az a 2000 Ft( amiért 5 órát dolgoztam). Ja és azt mondta hogy buszjegyre kell neki mert nincs pénze hazamenni. És a legviccesebb hogy én 17 vagyok ő 30 on felül volt . Én tudok dolgozni de ő nem?:D
Augusztus 27th, 2009 02:36
Cigányka! na idefigyelj én még 1, ahogy te nevezted őket “csíkszeművel”(egyébként a tisztes megnevezésük: ázsiai) nem találkoztam aki kötözködne v terrorizálná a magyarokat… én mindig is kerültem a kisebbséget soha nem szóltam hozzájuk a kis városban ahol lakok mégis rám vannak szállva kitalálnak nem létező dolgokat h belém köthessenek na szerinted? akkor ez mi?de ne agódj amióta 1-2 a kórházba kötött ki az intenzív osztályon azóta 1ik nem szól nekem:)
Szeptember 24th, 2009 22:49
döglött cigány a jó cigány!!!
Szeptember 24th, 2009 22:52
Fejezd ki szóval,hogy 100 halott cigány úszik a Dunán…! Kevés…!!!
Szeptember 25th, 2009 21:32
Hát figyeljen mindenki én elolvastam pár kommentet sok igazság van benne sőt mi több, de azért gondoljon bele mindenki akinek van egy kis esze hogy halottam olyat “ki írt hatnánk őket de nem tehetjük meg” miért is? mert külföldön azt mondanák hogy itt az embereket ölik és minden elzárnának nem jönne gáz stb. azért a jövőre is kell gondolni és sajnos nem tehetünk semmi ez a helyzet.
:(
Szeptember 25th, 2009 21:44
Lulugyi elolvastam mit írtál és nm értek veled egyet inkább Törtel és Szurokkal abban van valami amit ők írnak
Szeptember 25th, 2009 22:11
na még mindig nem bírom megállni hogy írjak vettem a fáradtságot és elolvastam mindet. 1. szegény cigányok itt szidnak minket mikor nem is írunk semmit rosszat és ha valakinek nem tetszik akkor ne nézze meg az oldalt. 2. kéne azért egy kis történelem tudás is (magyarok) mert a cigányok eredetileg nem bejöttek ha IV. Béla 2. honalapítónk hozta be őket és sajnos bent maradtak mert nem tudta elvisel a nomád életmódot és kiszáműzte a kurucokat 3. Hitler ölte a cigányokat, zsidókat, magyarokat, még a saját embereit is (nem volt olyan jó ember) 4. őőőőő ném nem láttam még olyan cigányt aki normálisan végezte volna a dolgát és csak akkor beszéljen valaki arról hogy milyenek a cigányok ha velük él egy környezetbe
köszönöm hogy akinek van esze és elolvasta amiket írtam.
Szeptember 25th, 2009 22:21
ichigo
A lehető legteljesebb módon egyet kell értenem veled…!
Ezek a mocskok kívülről-belülről romlott egy népség…!
Nemakarok most igy itt mindenkit fűnek fának lehordani, de azért gondolkozzatok (cigányok) nemlenne jobb nektek a pokolba? Én megoldom a problémátokat! Megadom a cimem és én vállalom a kiirtásotokat:) ! ÉS AMI A LEGJOBB INGYEN
Szeptember 30th, 2009 15:26
De régi álmom hogy az összes Döglött cigány úszik a Dunán szépen Lassan és ezt látni
álom jó lenne xD
Október 4th, 2009 11:52
Az elmúlt években megduplázódott a fostubusok száma Magyarországon. Mi mikor leszünk 20 millióan? Soha.
A múltkor az egyik agyamputált bement a postára, miután szomorúan tapasztalta, hogy a segély még nem jött meg a számlájára. Beállt a sor elejére mondván “tesó csák egy pérc, háte pujáva vádzsok ottekint e”. Nem volt választás, beengedték a sor elejére, ahol a postás 3000 ezredjére is elmondta neki, hogy “Értse már meg, még nem utalták a segélyt.” A rohadt geci válasza erre ez volt, hogy baszódna meg:
“Mi ván, hát még nem adózott a gecis paraszt, hogy rohadna ki a bele a gecibe”.
Erre vagyunk jók! Fizetni a tetveseknek a segélyt!!! Mindig máshogy viselkednek, ha az érdekük azt kívánja, hogy segítség kell, vagy te tesó, főnök minden, de ha már többen vannak, csak egy gecis fasznak néznek minket a kurva anyukat.
A tisztességes cigányokra reagálva: biztosan vannak, konkrétan egyet sem ismerek, de elképzelhető, hogy a pár milla dögevő közt van 10-20. Az biztos, hogy egyetemre járok, és ott egy cigó csoporttársam van, az is felveszi az ösztöndíjat, “mert nekem jár, roma vagyok”, én meg szopom a faszt, ez nem diszkrimináció velünk szemben???
panni 21
Október 23rd, 2009 10:20
Nahát szép vagy……Ilyen felfogást mint a tiéd…..Ha egy kicsit jobban körülnéznél rájönnél,hogy igenis vannak normális cigányok.Ismerek nem is egy olyat…
Olyat is aki pl főiskolára készül menni. De nem is tudom mit erőlködök..
Ilyen rohadt fajgyűlölő majmoknak mint te vagy aztán magyarázhatom…
Október 23rd, 2009 10:22
Neked pedig Panni annyit mondok,erre visszatérve”Az biztos, hogy egyetemre járok, és ott egy cigó csoporttársam van, az is felveszi az ösztöndíjat, “mert nekem jár, roma vagyok”, én meg szopom a faszt, ez nem diszkrimináció velünk szemben???”———-hogy erről sem a cigányok tehetnek nem is kell őket hibáztatni!Erről egyedül csakis az állam tehet…..Úgyhogy erről ennyit
Október 23rd, 2009 10:24
És én innen lezártam a vitát gondoljon mindenki azt,amit akar
Október 24th, 2009 11:49
Szóval mi magyarok csak akkor szidjuka cigányokat , ha nincsenek ott és félünk tőlük , ha egyedül vagyunk? Ekkora faszságot! Amikor engem basztattak akkor is legalább 4 en voltak , és az összet eset amit halottam legalább 3 cigányról tesz bizonyságot! Még jó hogy az emberek félnek tőlük , ha egyszerre 20 jön ellened , vagy késöbb! Mocskos az összes rohadt aljas gyáva szemetek!
November 5th, 2009 22:39
hello
én nagyon rasszista vagyok !!
én nagyon utálom a cigányokat és erre okom is van!
engem már 2 szer raboltak ki a kis rohadégok (hogy dögölnének meg)!
pl.:a 25000 forintos telefonomat+ 8000 Ft kp-t loptak el :S
hát ez van ezellen semmit nemtudok tenni SAJNOS :S
szerintem a helyemben tiis utálnátok őket
December 26th, 2009 14:00
Pfff kik vagytok ti Jó Istenem !!!
Ez nagyon nevetséges!!
Vannak rossz cigányok így van de azért sok jó is van csak meg kéne minket ismerni!!
Nézzük ezeket a kopasz fejű fehérfűzös gárdista parasztokat!:már rosszabak mint a cigányok mert 1.többen vannak, 2.verekedősebbek, 3.retkesebbek hihi!!
Én is cigány vagyok és én se birok sok cigányt de azok az oláh cigányok meg a putris cigányok akik télleg retkesek és kenyérből nem eszenk eleget és teszik a fejüket!!!fúúj ezeket én se birom !
Dehh azé akik ezeket írják h írtsuk ki a cigányokat meg ijenek azok hejébe el gondolkoznák egy kicsit;)!!!
Nah jah és a románokat is le mondjátok ppffff hát azok még tisztábbak mint ez a magyar ország!!!!
Jahh csak szólok itt már nem a cigányok a kissebség hanem ti parasztok vagytok azok mer jó mongyátok sok van a cigányból !!!:D(H)
Csak a cigány meg paraszt között az a különbség is fennt áll h a cigányok meg mondják a szemetekbe is hogyha valami nem teccik de ti meg olyankor behúzzátok fületek farkatok;)!!De jobban is teszitek!!
a cigányok erősebbek is voltak meg leszenk is mint a parsztok!!
Apám cigány anyám Román és mégis lehet hogy egy kicsit műveltebb vagyok mint ti magyarok ezen az oldalon össze téve !!!
Mert mi elég jó meg élünk lopás,rablás,csalás nélkül is !!
jah a cigányokat mondjátok, hogy lopnak csalnak??
hát akor ugyan az hogy ezek a szkinhedek(Kinder tojások):D meg betörnek a cigányokohoz meg törnek zúznak!!!
Nah mind 1 nevetségesek vagytok !!!
hihihiheheheheiehieheheheheiehieheheh
December 29th, 2009 19:44
Ez kurva vicces volt. Én nem megölném őket hanem kitoloncolnám egy megadott rezervátum területére. De a munkatábor se rossz gondolat.
Január 8th, 2010 09:52
ti a szó szoros értelmében parasztok vagytok!minden bajotokat a romákra háritjátok,mert apro,pici elbaszott kis emberkék vagytok ebben a fasiszta országban.a románokhoz visszatérve,ti őket nézitek le?he he ezen nevetnem kell!fogadni mernék hogy eggyikőtök sem járt ott a közelmúltban.már most legalább 10év lemaradásunk van.ti betegek vagytok az agyatoknál nincs rendben valami.akkor bezzeg jok vltak a romák amikor harcoli kellet menni,nem?jó golyófogóknak igaz?szerencsétlen bunko parasztok
Január 9th, 2010 17:58
Hát, én ahogy itt olvasgattam.. Nem tudom… Engem még egyszer se tudtak lehúzni, pedig én aztán épp eléggé provokálom őket a külsőmmel, és érdekes. Odajönnek, megpróbálják , egy kis határozottság, és mint a kutyák nem próbálkoznak tovább. A cigány is érzi a félelmet, mint a kutyák. Csak a kutyákban vannak még érzések, de ugyanúgy lehet őket manipulálni, csak néhány magyar tényleg ostoba.. Nem kéne őket kiirtani, sokkal hasznosabb dolgot is lehetne csinálni velük. Különben is, az összes olasz országba akar menni meg Amerikába. Istenem, mért pont ezek az országok, ahova nehéz bejutni… =( Kivétel cigányok? Erősítik a szabályt.
Szebb jövőt!
Január 12th, 2010 13:44
Így igaz a felsorlás!Tapasztalatból tudom,hogy minden leírt szó a valóságot tükrözi!17 éve közöttük élek(nem mintha büszke lennék rá)
Sajnos a valóságban is így viselkednek,talán csak egy aprócska túlzás van a szövegben!De igazat adok az írónak és gratulálok neki!!!
Február 1st, 2010 17:06
……blablabla” /így tessék kommentelni/ –> ok, szólásszabadság? Hát legyen! Ezek szerint akk mindenkinek megvan a joga h véleményt mondjon. Nekem az a véleményem,h egy hüje kis köcsög bunkóm ********vagy,h*****************************meg********************te**************az********** Nem tudom mi lenne ha te születtél volna romának :S
Vagy ha néhány roma összefogna az ilyen ************ ******ok ellen,és jól szájba rugdosná!!! Nem tudom,h akk h jártatnád a pofád te************* Szégyen vagy!!!! ppffff
Február 1st, 2010 17:09
Lehet h a romák nagyrésze olyan…amilyen, DE vannak KIVÉTELEK!! És ha 1000 emberből már 1 más,akkor amiatta az 1miatt már nemkéne általánosítani:S:S
De hát ilyen a magyar nép, elítél mindenkit!! Pedig vannak kivételekek!! De hát mindenki leszarja, szegény roma güzülhet,tanulhat,járhat az egyetemre, meg minden, szegényt már úgyse ismerik el!! Köcsögség!!
Február 1st, 2010 17:17
Ha a cigány lop, akk az állam mit csinál?????:D:Dpfff…tele van magyarokkal,és lopnak mint állat,és mennyit….van különbség,ha egy roma a boltból kenyeret v mittomén mit lop, v az egész állam a népet lopja meg!! Azokat nemkéne már kinyírni??
Nemtudom mért nem lehet már észre venni,h vannak kivételek, mindig mindenhol!! Tény,h a romák másabbak mint a magyarok,de na..ez van…nem kell velük foglalkozni,ha nem tetszenek!!
Néhány ember annyira odaáig tud lenni,h megverte egy roma…megkérdem miért…és kiderül,h azért,me mikor vele szembe ment, le büdös cigányozta….nah tessék…ennnyih…akkor mit kell csodálkozni??!
Ez épp olyan mint amikor egy pár sétál az utcán, szembe megy velük egy pasi, megnézi a csajt,és beszól neki,h de jó segged van v vmi, mit csinál a a csávó…fogja és megveri a másikat,me beszólt a csajának
Ha az egyik kötekedik ne csodálkozzon ha megverik!!Annak van oka :S:S
Február 1st, 2010 17:19
de még nőstény..meg ellik, hát még kifejezni se tudod magad emberi nyelven mert egy állat vagy!!innen is látszik!!:D
Nosza….aszondta hogy…pff…szánalom vagy!!
És úgy írjál te is,v bárki bármit vissza, h SZÓLÁSSZABADSÁG VAN!!! ÍGY TESSÉK VISSZA DUMÁLNI
Február 1st, 2010 23:04
így nem haladunk előre, csak akkor lesz jobb ha végre a normális, dolgozó, a társadalom szerves részét képzeő romák is felemelik a szavukat az élősködő, dolgozni nem akaró (hangsúlyozom) RETKES CIGÁNYOK ellen, hogy nem normális ami ebbe az országba megy mert ki akar olyan helyen élni ahol aki becsületesen akar élni az nem tud mert olyan adókat, rendeleteket hoznak ami nem emberi és kénytelen az amugy becsületes ember csalni, hazudni csak azért h a büdös zsidók kevesebb pénzt vegyenek el tőle majd amit elvettek azt nemhogy a közbiztonságra, a taníttatásra, kiltúrára költenék hanem még odadják a szegény szerencsétlen cigányoknak mert hát “azoknak is kell élni” ja azoknak is de nem azoknak meg a 25 kölyküknek. Ezt kéne megértetni az emberekkel nem azt hogy nemjo ez igy mert micsoda dolog ez és majd lesz huha meg dirr durr.. szánalom. Na erre válaszoljon vki ha tud
Február 1st, 2010 23:08
Úgyhogy kérünk a zsidók ellen is cikket mert az többet érne.
A cigányok is csak egy eszköz a kezükben….
Áldozatok csupán ahogy mi is e nyomorult rendszerben.
Talpra Magyar!!!!
Február 7th, 2010 20:35
Uraim! Készülni kell a háborúra! Aztán ha helyzet lesz, akkor egy kicsit erősebben csapni a gyerekeink jövőjéért! Ne mérgezze őket is ez a probléma!
Február 9th, 2010 07:53
1 a lényeg: a “rossz” cigányt (szóval majdnem mindet) kinyirni, a többit karanténba zárni egy jó forró trópusi savatagba ahol még árnyék sincs… Úgyis olyan szívósak (sajnos) a sok kis tetűből biztos túlélné 1-2″baktérium”! Nemtudom hogy lehet egy emberfajt így útálni de most komolyan: Én meghalnék azért hogy kihaljon ez az ocsmány büdös népség (cigány). Ezek nem emberek (még az állat jelzőt sem érdemlik meg) a cigány egy más faj, ŐK A CIGÁNYOK akiktől mihamarabb MEGKELL SZABADULNUNK!
Aki 1et ért velem nyugodtan irhat mailemre és elbeszélgetünk ezeken a dolgokon! runner180leonardo@citromail.hu
üdv: mother
Február 11th, 2010 23:07
hali mindenkinek!!
a cigány az egy külön fogalom ezt a fogalmat törölni kéne és azt a népcsoportot is
amelyik használja ez lenne a legjobb. nem kéne más megoldás nem kell a rizsa hogy “hogy mindet egyedül” addig szép és jó de nagyon sokan vannak 1 gond. de amúgy hajrá aki ír tani akarja őket gyerünk, csak egy gond van hogy a törvény jobban védi őket mint minket magyarokat. megöltek már menyi embert még se tesznek semmit se.ja és az egészről az állam tehet nem kéne nekik adni a segélyt bár akkor zavargások lennének akkor kéne őket ki ír tani vagy is megritkítani őket. köszönöm aki reklamál azt elolvasom és úgy is igazam van
Február 23rd, 2010 14:17
“énn is cigány vagyok,ésmagambólés a családomból indulo ki,hogy nem mindenki egyforma!
Igen is vannak kivételek,mi is külömbözünk a más cigányfajtáktól!!
nem kellmindenkit egy kapalalá tenni,mert nem mindeni egyforma!
ugyan úgy a magyarokba is vannak büdös retkesek!!
úgy hogy csak erről ennyit
Március 21st, 2010 17:20
olvastam a szemét rasszista parasztokat és ki kell mondanom hogy nekem rengeteg magyar barátom van de azok nem ilyen köcsög geci náci banda ha mernétek valamelyik cigánynak a szemébe ezt mondani biztos meghalnátok azonnal és azt kivánom hogy vegyen el az isten titeket hitler utód paract gecik vigyázzatok mert a cigány átok elér titeket és elrohadtok amugy meg szpojátok le a vona faszát és ha egymillió cigány beindul mert kikényszerititek akkor minket semmi nem érdekel mind a koporsóba mentek mert probokáltok dögöljön meg minden náci patkány ne haggyátok magatok cigány tesók
Március 25th, 2010 19:19
Sok a cigány kevés a náci gyere vissza Hitler bácsi!
Nagyon sokan irták h vannak kivételek. Mondanátok egyet?
Szerintem a legjobb megoldás az lenne ha a cigányokbol alkotnánk egy hadsereget és ráküldenénk Erdélyre. Ha nyernek milyenk Erdély, ha veszitenek milyenk Magyarország. Vagy falhoz állitani öket és sortüz! Egyébként észre vettétek h a cigányok és cigány védök nem igen tudnak irni? Valyon miért…
HALÁL MINDEN EGYES CIGÁNYRA ÉS CIGÁNY VÉDELMEZÖRE!!!!!!!!!!
Szebb jövöt!
Március 29th, 2010 17:33
Hazugság az egész! Nem mindegyik cigány retkes, és nem mindegyik gusztustalan!!!! undorító és botrányos ez a fajmegkülönböztetés! Ti meg retkes magyarok vagytok! Hallod annyi magyar retkes köcsög alkoholista van!
Anticigány?? Undorító szó! és mi ez “HALÁL MINDEN EGYES CIGÁNYRA ÉS CIGÁNY VÉDELMEZÖRE!!!!!!!!!!” halál rád hogy ilyen retkes szívű geci vagy remélem………………………………………………………………………………amúgy meg tégedet az a tudat nyugtasson hogy sokkal többet elérnek az okos cigányok!én is cigány vgyok osztán akkor mi van? Büszke vagyok rá, büszke vagyok a hagyományainkra, az életemre és a családom becsületes életére.Úh csak egyszer mernétek ezt egy cigány szemébe megmondani ott helyben agyon verne mindeggyik! De ez a baj,,………..csak itt nagy a pofátok név nélkül ti geciszopó szemétlédák………….És ti így akartok szebb jövőt??, Ne nevettesetek,,……………………undorító fajgyűlölő geci vagytok………….jah és még annyit hogy beszoptad…………….én 12 nyelven beszélek hibátlanul. ANGOL, NÉMET, FRANCIA, LATIN, OROSZ, SPANYOL, LENGYEL, GÖRÖG,ARAB,ROMÁN, JAPÁN, OLASZ………….enyit erről
nah rohadjon ki a beletek az este……………….remélem cigány gyerekeitek fognak születni ti rohadék gecik!
Hamarosan elfog jönni az az idő amikor a cigányokat megfogjátok becsülni és tisztelni fogtok minket retkes cigány gecik………………….
Március 29th, 2010 17:35
riubaba neked meg a szádat szétbaszom ha mégegyszer ilyeneket mondasz,
Április 2nd, 2010 21:06
na ez az igaza van annak aki azt a hosszu szöveget írta én fél cigány vagyok de útálom ezt a faj megkülönböztetést! Több helyen gárdisták fenyegetik a cigányokat pedig nem tudom miért sok cigány külömb mint sok magyar oszt akkor mi van ha cigányok vagyunk???? semmi dögöljenek meg a buzi magyarok akik fajgyűlölködnek megölném mindent és igen verekedések minden folyik mert cigányok és a rendőrök látnak egy cigányt egyből igazoltatnak egy köcsög magyar alkoholistát ha látnak azt nem fogják meg! Meg ha lopás történik mindig a cigányokra fogják mert ő cigány pedig egy csomó magyar aljasabb mint a cigány!!
A SZEBB JÖVŐ ÉRDEKÉBE TISZTELLJÜK A CIGÁNYOKAT NE GÚNYOLJUK NE FAJGYŰLÖLKÖDJÜNK TEKINTSÜK UGYAN OLYAN EMBERNEK MINT A MAGYART EZ A SZEBB JÖVŐ TITKA A TÖBBI SEMMIT SEM TUD KÖCSÖG RASIZTA GECIK SZIJJATOK LE:! IMÁDO,M A CIGÁNYOKAT ÉS ÉN HIÁBA FÉL CIGÁNY VAGYOK EGÉSZ CIGÁNYNAK ÉRZEM MAGAMAT ÉS MEGVÉGDEM A TESTVÉREKEt éljenek a cigányok savalé mo
Április 2nd, 2010 21:38
az anticigányt meg megbaszom faszrahúzom oszt ő lesz bőrszegben faszomnak szopója!!!!!!!!!! de az most mindegy hogy csaj vagyok mi az hogy halál a cigányra te köcsög magyar jaj csak egyszer találkoznánk neked ott véged lenne te geci kutya szopjál le:!!!!!!!!4
Április 3rd, 2010 13:33
Én magyar vagyok de nem bírom azokat a cigányokat akik nem tudnak normálisan beszélgetni valakivel meg akik mindig csinálnak valami botrányt, de vannak cigány származású barátaim akik normálisak és kultúráltak!
Április 3rd, 2010 13:40
ÉN ELOLVASTAM hogy miket írtok és ANTICIGÁNY te egy fasz vagy bár én is magyar vagyok attól még a cigányok tudnak írni de te nem ahhoz képest hogy magyarnak vallod magad!!!! Igenis vannak NORMÁLIS CIGÁNYOK!!
És inkább AZ ILYEN ROHADÉK FAJGYŰLÖLŐ FAJTÁT KÉNE KIÍRTANI MINT AMILYEN TE VAGY!!
Lehet hogy magyar vagy, na és??? Én is az vagyok mégse szidom őket mert tényleg vannak normálisak közöttük!!!
Április 4th, 2010 13:12
Ti Retkes köcsög magyarok nem tudom mért kell megkülömböztetni a cigányt a magyartól?? az összes csicska magyar fél a cigánytol mert mi vagyunk a töbség ti senkiházi gecik!
Április 13th, 2010 19:11
Adjon az Isten , szebb Jövőt !
Én raSSzista vagyok és gyűlölöm a cigányokat !
Amúgy az ember színe FEHÉR !
Én elgázosítanám az összes élősködőt !
Április 13th, 2010 19:34
Taven Bakhtale !
magyar gecik kivattok száradva agyonra
először lakjatokjó takart káposztával meg lecsos lapockapörköltel
utána írkájjatok meg dikházzátok a cigányoknak az írásait
vértelen gecik vattok anyátok nem tud főzni jó ízesset még nem ettetek azé vagytok idegesek a cigányokra mert mindig jóvannak lakva meg tele vannak pízzel
másoccor szíjja ki az annyának a peckibül a faszokot amik belejárkátak aki írta al exikont
és ezentúl csak olyan cigányok lesznek akik halálraverik a magyarokot ha rosszul néz hameg ugatmeg gecizik rögtön a nyakukot vágjuk el
a adófizetők szívják ki az öszzes gárdistának a faszát utánameg üljenek bele egy karóba a cigányok okosak mindig pízt tunnak csináni bárho nem adófizetőkbül élünk tik nagyon szeginyek vagytok ahhol hogy kitarcsátok a cigányokot ez azé van mer a sok rosszételtül összevan szűkülve agyomrotok oszt nemkívánjátok a jót mingig idegessek vagtok JÓ KÖLL LAKNI OSZT KÉSZ
Április 13th, 2010 19:39
Üdvözletem minden kedves fórumolvasónak !
NA TI lények nem vagytok emberek szerintem !
Ki lehetek ÉN MAGYAR vagy CIGÁNY vagy UNGRO ?
Találja ki valaki !
Április 14th, 2010 09:39
Sziasztok!
Ti mocskos cigányok, fel vagytok háborodva az igazságon? Fröcsög belőletek a gyűlölet. És tudjátok miért? Mert féltek attól hogy mi magyarok megelégeljük azt, hogy a hazánkban egy idegen faj, emberszabású állatok hordája élősködik.
“Csak a halott cigány a jó cigány”
Április 17th, 2010 00:40
oh h basznátok teherbe a tetves retkes zsiráf cigány kurva anyátokat!
DÖGÖLJÖN MEG AZ ÖSSZES KIS GECI! remélem nem sokára kiirtanak titeket!
alig várom h ugrálhasak a hullátokon. narkos gecik h az apátok farka szagadt volna le!
Április 20th, 2010 17:22
olvassátok el a 14. hozzászólást
csak enm a saját fajtájáról vette a példákat??!! XD még hogy irigyek?????!!!! irigy rákos pi..a a se..ükben! meg hogy nem emrjük a cigány szemébe mondani! okok: 1. kés a zsebében 2. fámília a háta mögött bűzlik 3. azoknak is kés van a zsebükben!!
jah igen…. és még ahhoz hogy 2 faj, biztos úgy gondolta hogy a cigány egy retkes állat (elnézést az állatoktól!) és a többiek emg emberek!!! tisztelet a kivételnek mert az is igaz hogy énis ismerek cigányokat (nemsokat) akik rendes ember módjára viselkednek csak a bőrszínük az egyetlen gondjuk mert amugy normálisak! többi retkes büdös lopós gecinyaló meg takarodjon vissza az anyjába ahonnan jött, mert kijönni azt tudnak de visszamenni…!!!!
Április 20th, 2010 17:25
Basszus a 86-os is nagyon jó XD!!! én speckó nem vagyok éhes mégis gyűlölöm ezeket a retkeseket. Amugy mindenki látta a helyesírását ugye? hát én azt mondom ez biztos nem cigány. Ez egy fasszopó valami.
Április 20th, 2010 17:31
jujj a 78-as is jó! büszke vagyok a családom becsületes életére, kövi mondat: csak egyszer mondjátok egy cigány szemébe ott verne agyon titeket! ÍGEN BECSÜLETES!!! ja és az a 12 nyelv biztos nem igaz mert akkor kicsit műveltebbül irna! de amugy tegyük fel igaz! akkor is sántít mert kihagyta a 13.-at a káromkodást!
Április 20th, 2010 17:40
A cigányok büdösek és csórók és ezért lopnak!!!Úgyhogy takarodjanak az anjukba!
Április 23rd, 2010 17:18
Hát ez kurva jó…Érdekes az a tény hogy ha lecigányozunk valakit az akkor vérig van sértve de “ezek” parasztozhatnak meg lophatnak ölhetnek meg minden szart csinálhatnak Mi meg türjük el sőt tartsuk el a segélyért sorba álló mocskos patkányokat!!!Fáj az igazság nekik!Menjenek vissza Indiába oda ahonnan gyüttek
Április 23rd, 2010 21:28
Hogyha nekem sok penzem lesz befektetek gepfegyverbe
Annyi loszert veszek rajta nem fer majd a ket kezembe
Amerre en jarok hullik a cigany
Siratom a loszert ami nem talalt
De en a loszert nem sajnalom
A CIGANYT EN KICSINALOM
Április 24th, 2010 15:24
EZ jó a cikk és minden szava igaz jó aki ide irta most legalább tudom a fajokat
Április 24th, 2010 15:26
Mindegyik szó igaz rájuk mindig lopnak ök meg sértödnek ha mi cigányozunk de nekünk ne legyen sértő ha ok magyarozak tiszta szar csak bevándoroltak nincs semmi hazájuk ott élnek ahol tudnak lopni!!!!
Április 26th, 2010 12:54
Hát ezvande legaláb nem cigányok állnak kint az ut szélén nem hanem ti,ti ocska parasztok!!!!!!enyit rolatok
Április 28th, 2010 09:12
MI országunk ti meg dögöljetek meg irjatok amit csak akartok csak utána akasszátok fel magatokat megváltás lenne a világnak!!!
AKi meg védi őket az meg egy komplett idióta…. nah nagyokosok berakunk közéjük csak 10 percre sirva rohansz majd egy puskáért h legalább 1 et közülük vagy inkább már akkor magadat lődd agyon h itt te nem akarsz nem tudsz amugy meg nem is lehet élni… csak az jön a jajj köztük is van normális meg jajj ők is emberek meg rasszista szétrágott csont szöveggel akinek fikarcnyi élménye vagy köze nincs hozzájuk… szoval akkor minek pofázol közbe a nagy okos dumáddal??? kurva okos vagy!! nagyigazságot irsz le baszki de ha oött élnél te utálnád a legjobban őket… szoval sok hülye buzi magyar aki védi őket én őket rúgnám pofán de istenesen…. sok hülye barom… ettől ekkora rakás szar ez az ország mert ennyi balfasz van itt… annyira de annyira jok akartok lenni… szlovák szarik bele a magyarba nem azzal folgalkozik h jajj biztos van jo is köztük… itt meg egyetlen egy kibaszott cél érdekében sem bírnak ép eszű döntéseket hozni… már komolyan nem is tudom kire haragujdak… mert eltérek a cigányokrol… de 1 ez magyarország tehát aki cigány az kussol… ha nemtetszik akkor meg takarodjon a puicsába… ő pattog egy marék földjük nem volt a történelem során és utálja őket az EGÉSZ VILÁG!!!!!!!!!!!!! nah erre mondjatok valamit cigánykáim…. szembejön egy cigány össze fosom magam???? tudod ha szembejönnel veled 1 magyar akinek széttaposod a fejét és utána szembejön veled 20 akkor megnézném azt a kibaszott nagy arcodat te senkiházi buzi h mekkora pofád lesz?!?! Tudod hányan gyilkolnának már cigányt?? Mert az utálat olyan szintre jut h az embereek elveszitik a józan eszüket… mert már annyira elegük van h baltával basznák szét a kibaszott gyökér cigány fejét….és erről ki tehet?!,,,, hát ezen már kár agyalni… h mi meg h vezetett ide… ez lett… és nem is hiszem h változna bármi is… maximum annyi h molotovval dobálják a cigányokat meg agyonlődözik a házuk előtt… aztán a magyart kaszlizzák be alap… mert h rasszista… pedig a politikus is utálja mint az állat csak annyira de annyira emberek vagyunk már meg felvilágosultak modernek meg minden istenbaszása h hagyjuk h elnyomjanak meg hülyét csináljanak belőlünk mert ugye mi magyarok vagyunk egy idióta balfasz nép aki amit csak lehet élből elkúr… minden lehetőséget elszalaszt és egy nagy rakás szerencsétlneség már kb az 1500 as évek óta…. és már magunkat is szidom de olvassátok el az a töri könyvet… erről szol végig csak finomitott kiadásban… és lássatok csodát még egy ilyen primitiv népcsoport mint a cigok is képesek hülyét csinálni a magyarokbol és még minket is egymásnak ugrasztanak… mert magyar magyart szid… és közben semmi de semmi az ég egy világon nemtröténik,,,, én amugy nem vagyok híve az esztelen gyilkolásnak de törvényes lehetőségek.. meg olyan ami gyors… alap h el kéne venni a cigoktol a gyerekeiket és valami embernevelő táborba kéne őket rakni akkor talán ki lehetne verni belőlük az évszázados értelmi lemaradásukat… mert amig az agyja apja és az ezer felmenője egy értelmi hullazsák addig ez esélytelen….
Május 4th, 2010 18:44
das teljesen igazad van
Május 7th, 2010 22:13
Nem értelek benneteket…. Állandóan csak basztatjátok egymást… aminek nem sok értelme van… és a két társaságnak lenne egy üzenetem…
rasszista fajgyűlölőknek: Szóval, rohadtul nem fog semmi sem változni, hogyha ilyen videókat raktok fel a netre és lehordjátok a cigányokat… ti sem vagytok jobbak… A cigányok (abból sem az összes) azért olyanok amilyenek, mert teljesen kiközösítettétek őket.. ezért tömörülnek bandába, mert állandóan leköpitek őket és ők csak egymásra számíthatnak… igaz, hogy sok olyan cigány van aki zsebkéssel a zsebében tolvajkodik az utcán, de közületek is van ilyen szép számmal.. legalábbis én már találkoztam párral, úgyhogy kérlek fogjátok vissza magatokat kicsit
Romáknak: Ha ilyen videókat készítenek rólatok, vagy kiközösítenek, nem kell egyből fenyegetőzni, és trágár szavakat használni.. azzal csak magatokkal basztok ki… Legalább nektek legyen eszetek.. mutassátok meg nekik, hogy nem vagytok “antiszociális, lusta, segélyekből élő lopkodós parasztok”. Mutassátok meg, hogy képesek vagytok dolgozni és, hogy ti is ugyanolyan emberek vagytok mint Ők, csak más etnikum…
egész bagázshoz: Mindannyian emberek vagytok… nem értem, hogy mi a faszért kell egymást kiközösíteni.. Próbáljatok meg egymás mellet békével élni.. és ha ezt nem tudjátok teljesíteni, az nem azért van, mert nem fértek meg egymás mellett.. hanem, mert nem is akartok… és csak gratulálni tudok nektek, hogy idáig jutottatok…
pityo10000@citromail.hu
Május 9th, 2010 14:57
A magyar sztem egy roppant nagy tűrőképességgel rendelkező fajta… ennek ellenére ird már be valahova h cigány így amúgy akárhogy… több száz igy kurva anyád ugy kurva anyád így dögölj meg úgy dögölj meg-et olvashatsz… szted miért van így??? Sztem ezen nem kell túl sokat gondolkodni… alapja van ennyi… Egyébk nem is értem h ezzel egyáltalán h tud bárki is vitába szállni??????????!!!!!!!!!! Lehet mentegetőzni azzal h rasszizmus vagy h álltalánosítás… ez lerágott csont mind a kettő… aki ott él mellettük tudja miről beszélek… aki nem az meg hiába tépi a száját… aki meg a “békés” együttélés dumával jön… hát öreg akkor neked még nem volt dolgod velük… és amugy meg nekem a legkisebb problémám az h lopkodnakmég ha csak ennyi lenne… de gyilkolnak… alaptalanul… vagy porszem okért… nah most a legroszabb érv erre ” ti is ti is ti is ti is”…. ennyi… mi is mi is… De bassza meg a kurva élet magyarországon egy cigány öl magyart ez röhely!!!! Nevetséges az egész helyzet…. Erre egyet tudok mondani MAGYARORSZÁG A MAGYAROKÉ!!! Elmegy 20 magyar akárhová gyilkolászni elkapnak 4-5 öt leadják a médiába ugy utálják majd az összes magyart h kész… aztán kit izgat h álltalánosítanak… ez csak mi hülye magyar társaimat izgatja akik védik a cigányokat!!!!!! Ettől megtudok őrülni….. amúgy cigánnyal békésen maximum egy darab kő tudna együttélni… de neem mert reggelre még annak a fele is hiányozni fog… áhhh istenem ellenérv mindig lesz magyarok is lesznek lényeg a lényeg cigányok meg remélem nem és aki engem rasszistának nevez az egy koplett balfasz.. de tudod mit védd őket bazdmeg védd majd 30 áhh milyen 30 legyen 10 vagy akármennyi… ha majd 60x annyian lesznek én ott akarok állni melletted és a pofádba röhögni és kárörvendeni h ‘teeee barom állat nesze ezt akartad nesze bazdmeg akkor viseld is el te kibaszott hugyagyú barom….. tudod mit amugy meg nevezzetek aminek akartok de hallod bár láthatnám akkor a képeteket… de ha nem lesz igazam akkor bocsánatot kérek ezt megígérem… mert van bennem annyi h nem csak egy oldalba kapaszkodom mint az állat… de amugy hiába tépem a szám de jöjjön helyettem 30-40 uj szószóló… egyszerűen tettekre van szükség… de amugy sajnálom h kimerül abban h neten egy ilyen hülye oldalon irkálok… mintha elérnék bármit is… de tudod megteszem… mert legalább pár embert utolérek vele… meg amugy nem tudom mit tehetnék… menjek puskával aztán lőjem amelyiket érem?!…. hát ez hatalmas dolog lenne… ÉN bízom a szebb jövőben és bizom magunkban bizom az álltalam támogatott erőben… ennyi…
Május 15th, 2010 11:07
jó.. tudod mit? azokat a cigányokat, akik lopkodnak, felőlem irthatod meg minden, mert azt leszarom, de a cigányok 30-40%-a nem lopkodnak hanem normálisan dolgoznak és nagyon jó fejek, de rengetegen Őket is kiközösítik és nekem ezzel van problémám… amit meg ez a lexikon ír, hogy “Dolgos cigány: Na ilyen nincs!”, hát ez kurvára nem igaz… meg azokkal van még problémám, akik aszerint ítélnek el embereket, hogy milyen fajták, mint pl a divízió86.. ez egy zenekar és folyamatosan a zsidók meg a cigányok kiirtásáról énekelnek.. akit érdekel youtube-on fent van… és ezzel van főleg bajom. erre mi a véleményed Das?
Május 16th, 2010 10:02
pityo10000 te tetves kis cigány védö geci milyen 30-40%? am thx a jo kis zenéért fasza:D
Május 19th, 2010 18:13
Igazából megfogadtam mikor most felnéztem h nem akarok többet kommentelni mert sajnos a helyzet az h hiába győzködnék akárkit… még ha sikerül is és azt mondja igeeeen igazad van akkor sem lesz jobb… Sajnos amit irsz igaz…. korábban is emlitettem h nem vagyok híve az esztelen gyilkolásnak sem… de meg kell hagyni ha ebben a témában nyilatkozom akkor az indulatok és a kemény érvek hamar előjönnek… talán pont amiatt h régi gond és megoldatlan… tudod sok ember aki itt anyázik azzal értelmesen is lehet beszélni csak azért anyázik már mindenre mert annyira elege van… igazad van! álltalánosítunk… csak ha a sok rosszat soroljuk akkor ez sztem alapvető meglévő és igen rossz tulajdonság… pont EZ AZ amiatt gyorsan kellene valamit tenni mert később már senkit sem érdekel majd… erről is irtam korábban… sajnos ha van sok rossz példa és az ember főként ezzel találkozik akkor a kvés jo már nemigen ellensúlyozza azt… még 1x irom igazad van nem szép dolog mert ha cigány ha nem egy élete van neki is… meg nekem is mindenkinek… de nézd elfogy a türelem és akkor már megint csak büdös cigányozás lesz… nekem pl annyi elég h elolvasok egy kommentet amikor egy cigány irja h igy magyar ugy.. és abban a pillanatban engem sem érdekel semmi csak az h fujh tűnjenek el stb stb… csak a helyzet h a világ sztem sokkal gonoszabb mint bárki gondolná… én pont emiatt irtam h kéne tenni valamit… mert elfogy a türelem és akkor már elvesznek a normál emberi tulajdonságok és esztelen gyilkolás lesz… avgy már most is ez megy az utálat hatalmas méreteket ölt és nem tagadom bennem is gyakrlan eluralkodik velük kapcsolatban… igazábol ez a véleményem…. a cigány lexikon meg a divizio88 az meg szerény vigasz a mi tehetetlenségünkre… ennyi… mert valaki olvassa a lexikont röhög h ez az megmutattuk nekik.. vagy h meghallgatja a zenét és ez az kinyirjuk kinyirjuk… de ettől nem változik semmi… a lexikon amugy pont arra mutat rá h igen ennyire vagyunk csak képesek ennyire!!!! a kis rejtekünl mögül fujjolunk fikázunk…. emiatt nem akartam irni többet… aki haraggal van tele bármit megtesz pedig lehet másnap felkel akkor soha nem tenné meg…. hát ez amit el kéne kerülni a hirtelen bármire képessé tevő indulatot… és tudod pont látni itt mindenütt h aki védeni probálja őket micsoda ellenérv áradatba botlik… mert ekkora utálat van,,, h egy pozitiv szora 120x annyi negativ jön… és mégsem történik soha semmi… és tudod sztem mármár el sem tudom képzelni mit is lehetne tenni és h ezt innen visszafordítani sztem már már a lehetetlen kategoriába megy….. ilyenkor érzem hova vezethet ez még… és fog is ha ilyen teszetosza szerencsétlen balfék népség leszünk mint vagyunk már sok száz év óta… h mindíg megvárjuk mig a dolgok a legszarabb legpocsékabb és leg nehezebben megoldhatóvá válnak… szép napot pityó….
Május 21st, 2010 17:17
rohadt prosztok!
némejikötök rosszabb mint a cigány ugy hogy ti csak kus !!!!!!!!!!
fogadjunk ha szembe jöne veletek egy vagy több és meg akarnának verni vagy csak csunyákat mondanának be huznátok a beleteket!halott rohadt prosztok a jo isten pusztitson tikteket ki a világbol is!
Május 22nd, 2010 13:51
magyarország a magyaroké… senkinek nem kelettetek büdös cigányok,a kurva édes geci anyátoknak se!!! azért vagytok ennyien hogy több segélyt kapjatok…
te nem szarnád ösze magad ha egy skinhead banda rádmenne??? te büdös cigány… a ti pofátok sír hogy kissebsség vagytok… a paraszt az dolgozik! és magyar! tudja hogy kinek a faszából ered! nem ugy mint ti.. nálatok mindegy hogy tesó a tesóval baszik-e. attól vagytok ilyen félresikerült hibás génálományű szarok…de nembaj..legyetek “RAJOK”.amíg elnem pattan megint valaki agya és kinem robbant egy faj írtást…ha lehet a cigányokat fajnak nevezni egyáltalán, bár a szar az találóbb lenne!
Május 22nd, 2010 17:21
WIR MÜSSEN DIE ZIGEUNER AUSROTTEN!!!
Május 25th, 2010 08:58
Az ercsi mészárlás, amelynek során helyi cigánybűnözők lemészároltak egy polgárőrt, akit sokadszorra is büntetlenül kirabolhattak a tehetetlen, korrupt, magyarellenes, mindössze az anarchia ellen fellépő magyar gárdistákkal keménykedő rendőrség “jóvoltából” sajnos csupán a jéghegy csúcsa.
Ercsi polgármestere is megerősítette, hogy a végső elkeseredésében önbíráskodni próbáló áldozat a városkát rettegésben tartó cigányfamília ellen lépett fel. Akik büntetlenül, évek óta lophattak, rabolhattak, fenyegetőzhettek, kiirthattak egy fél erdőt! Vajon ha magyarok tesznek ilyet, szintén ennyire elnéző a rendőrség? A választ tudjuk. Magyarországon valóban erőteljes a rasszizmus és a fajvédelem. A magyarellenes állami rasszizmus és a cigányság fajvédelme, pozitív diszkriminációja.
Miközben például a VIII. kerületben osztálytársát agyonverő cigány, K. Rajmund szabadlábon van és első fokon mindössze felfüggesztettet kapott, miközben a 8 elítélten túli kb. negyven, Szögi Lajost meglincselő olaszliszkai kisebbségi ellen eljárás sem indult bűnsegédi magatartás miatt, aközben barcsi magyar középiskolások letöltendő
börtönt kaptak, mert felpofoztak két cigányasszonyt (8 napon belül gyógyuló sérülésekkel). Mert a bíróság szerint a fiúk “rasszista” indítékból pofozkodtak. Ugyancsak a bíróság szerint viszont nem rasszista indítékból öltek a liszkai cigányok, akik az ügyészség nyomozati anyaga szerint azt üvöltötték áldozatuk lemészárlása közben, hogy: “Öld meg a magyart!”.
Települések százain szűnt meg lényegében a bűnüldözés, az állam fennhatósága és a közbiztonság, falvak, településrészek sokaságában teszik lehetetlenné a magyarok mindennapjait a cigány terroristák. Mert igenis terrorizmus az, hogy az etnikum jól meghatározható része a magyar adófizetők pénzén, segélyből éli életét, “hálából” az év minden napján betörnek, lopnak, rabolnak, elviszik a jószágot, a terményt, brutálisan meggyilkolnak és megerőszakolnak idős magyarokat, veszélyeztetik a vasúti közlekedést a vezetéklopásokkal, akárcsak a közúti közlekedést a táblalopásokkal, árvíz idején szervezett bandákban fosztogatnak, tömegesen jogosítvány nélkül vagy hamis jogosítvánnyal vezetnek és számtalan balesetet okoznak, terrorizálják a tanárokat, tanítókat, orvosokat, ápolókat, mentősöket, tűzoltókat vernek, vagy igyekeznek meglincselni.
A közüzemek elleni támadást, a szervezett fosztogatásokat, a közalkalmazottak, hivatalos személyek elleni folyamatos támadásokat önálló, egészségesebb országokban terrorizmusként kezelik és kemény hatósági eszközökkel lépnek fel ellene. És nyilvántartják a bűnözőket etnikai alapon, sok egyéb állam mellett a hazai bűnözővédő liberálisok Mekkájaként ismert USA-ban, Nagy-Britanniában is. Ha kell, az öntudatosabb országokban a rohamrendőrség bevetésével lépnek fel a vasutat, közüzemeket veszélyeztetőkkel, az orvosokra támadókkal, sőt a szervezett terménylopókkal szemben. Mert erre valók a rendőrök, nem a törvénytisztelő, a rendért kiálló állampolgárok vegzálására.
Vitathatatlan…. ennyit kedves társainkról a normális együttélés érdekében… és csodálkoztok h szidjuk a cigányt… hülye barmok…
Május 25th, 2010 09:00
De amúgy még vagy száz cikk szúrható be… áhhh… feltudnék robbanni….
Május 25th, 2010 09:01
kacsa remélem egyszer te jössz velem szembe… nem látsz a szemedtől te szerencslétlen hülye fasz,,,,
Május 30th, 2010 14:37
na ide figyelj!
a cigányok közül is van normális nem kell öket lenézni!!!!!
de remélem h majd azé találkozol az én fajtámmal !!!
ilyenkor minegyik irogat minden rosszat de mikor veletek szembe megyünk meg se mertek mukkani!!!
ugyhogy csak hallgassááá.!!!!!
Június 4th, 2010 14:07
http://www.youtube.com/watch?v=cmCNGbxaDoc&feature=player_embedded#!
ezt egy cigány mondja….
Június 5th, 2010 21:49
Sziasztok azt az állítást simán meg tudom cáfolni hogy nem vesztek minket egy kalap alá hiába van barna bőr színünk és rendesen dolgozunk akkor is sok ember szemében csak egy büdös cigány maradunk! Én egy 15 éves Srác vagyok és az utóbbit személyes tapasztalatból mondom mert egy iskolába azért nem vettek fel mert szóbelin meg jelentem és tökéletesen szerepeltem de viszont látták hogy barna vagyok ezért nem vettek fel pedig 4-20 as átlaggal végeztem 8-dik év végén!
És én egy rendes normális embernek tartom magam ugyan is szakközépbe járok és nem kettes tanuló vagyok de még is ha megyek akárhol mindíg van olyan aki ferde szemmel nézz rám! és igen vannak olyan cigányok is akik rosszak de attól még emberek ugyan úgy most ti emberekeről beszéltek hogy ki írtjátok! de felteszem azt a kérdést, hogy kiváncsi lennék melyikőtöknek lenne szive megölni egy 2-5 éves roma lányt vagy fiút hiszen ők még szinte nem tudnak a világról és már is elítélitek őket! Nos én csak ennyit szoltam hozzá gondolkozzatok el rajta! és a többi romának azt üzenem akik ide írtak hogy ne használjatok trágár szavakat mert a rasszistákat annál jobban eszi a méreg higgyétek el és ne alacsonyodjatok az olyanok szintjére akik ilyeneket írnak! persze ez csak az én gondolatom!! Sziasztok
Június 7th, 2010 19:30
én nekem lenne szivem 2-5 éves cigányt ölni elöbb utobb ugy is bünözö lesz belölük
Június 8th, 2010 19:44
És miért vagy annyira biztos benne ? Ha nekem lesznek gyerekeim én biztos hogy a tisztességre tanítom őket de vannak olyanok is mint én nem tanította senki még is megtanultam magamtól hogy tisztességesnek kell lenni és keményen dolgozni
Június 8th, 2010 20:03
lehet h 5-6 cigány gyereket meg lehet nevelni de a többi? meg akik már nem nevelhetö korszakban vannak? azokkal mi lesz? meg a jo szándék az édes kevés…
Június 9th, 2010 16:08
卐D卐Ö卐G卐Ö卐L卐J卐E卐T卐E卐K 卐卐卐 M卐E卐G 卐卐卐 C卐I卐G卐Á卐N卐Y卐O卐K卐!!!!!!!!
Június 23rd, 2010 14:08
hth…. nm tm mi ez.!!
Június 29th, 2010 21:13
A KURVA ANYJÁT ANNAK A MOCSKOS RÁKOS BÜDÖS PARASZT FAJGYŰLÖLŐ GECINEK,AKI EZT ÍRTA A CIGÁNYOKRÓL!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!
IGENIS VANNAK NORMÁLIS CIGÁNYOK,DE A SOK VIDÉKI PARASZT ÁLTALÁNOSÍT!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!VAGYIS HOGYHA EGY CIGÁNY CSÖVES VAGY NEM DOLGOZIK,AKKOR AZT A PARASZTOK ÚGY VESZIK,HOGY AKKOR MINDEN CIGÁNY IJEN….DE A PARASZTOK KÖZÖTT IS VAN OJAN,AKI BÜDÖS,LOP VAGY CSAL!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!
H A L L J A T O K M E G F A J G Y Ű L Ö L Ő P A R A S Z T OK
Június 29th, 2010 21:23
Én magyar vagyok,de azzal én is egyet értek hogy a romák között nagyon sok normális és dolgos ember van!!!Magyarba is van ojan,aki lop vagy csal.Szerintem nem kéne elítélni minden romát,csupán azért,mert közülük az eggyik csinál valami rosszat!És igenis vannak ojan magyarok is,akik nem tanultak vagy nem jártak iskolába.
Július 5th, 2010 00:02
Az aki védi a cigányt semmivel sem több náluk.
Hihetetlen h akad akinek nincsen még elege ebből az ócska népségből.Mást nem csinálnak csak kötekszenek az utcán,bünöznek és napmint nap lökik a “kultúrájukat” a pofánkba.
Miért jön mindenki azzal h van köztük rendes is?!Tény h akad,de 99% söpredék.Hát most szarjuk össze magunkat attól h van ezerből 1 aki eleget tud tenni a társadalom elvárásainak?!Engem sem kell megdicsérni azért h járok iskolába,tudok olvasni,nem vagyok büdös és egyáltalán ember módjára élek,ez a minimum.A magyarok közt is van aki csövezik,aki bűnöz de nem a tulnyomó többség.És azért nem vitás h a cigány miért cigány.
Van okom a gyülölködésre,mert az én kisvárosomban a retkes cigány nem csinál mást csak kukázik,ordít az utcán,kötekszik a járókelőkkel,kéreget a turistáktól,védelmi pénzeket követel meg hasonlóak.
Vagy ott vannak azok a cigányok akik kiskirály módjára élnek városkánkban.Az iskolában a tanárok nem buktathatja meg a purdét aki semmiképpen nem érdemel átmenőt,mert ha mégis akkor apuka meg az egész raj familiája érkezik a piros mercivel és falhoz nyomják a tanárt.
Egyszó mint száz vesszen a csőcselék fajtátok.
Július 6th, 2010 21:37
na hát, sok vélemény van, de az enyém a többséghez húz, vannak kivételek cigányok közt, minden ember külömbözö, de sajnos a cigányok(ma már sajnos többségben) undorító féreg népség, és igazábol aki normális azt nem is tekintjük cigánynak, tehát az nem cigány, mert az összes cigány undorító féreg, az adófizetők pénzéből élnek, ahol lehet kifosztanak – közvetve(pl ha nem vagy otthon, eltűnik ez az), de igazábol összetartás nincs, csodát ne várjunk. Vegyük inkább saját kezünkbe az irányítást, és lépjünk annak érdekében hogy legyen valami. Ja és nehogy azt higgyük h most hogy a Fidesz van kormányon Ők majd megváltják a világot. A probléma ismert, ne beszéljünk róla, hanem cselekedjünk végre! Már itt lenne az ideje!
Július 8th, 2010 23:36
jajj…ők is emberek,és ha Magyarország a magyaroké lenne akkor mit keresnek itt a Kínai-ak?? és az egyéb nép lakói?? ezen is gondolkozzatok el néha…nincs jobb dolgotok mint itt több kommentet írni és szídni a cigányokat… amikor szerintem ti csak részegekkel találkoztatok…és igen,részegen eléggé kötekedősek. De szerintem ti is más véleményen lennétek ha ti is cigányok lennétek! (mielött azt hinnétek,én nem vagyok cigány)
Július 8th, 2010 23:43
Végül,de nem utolsó sorban, Roma15-tel egyet értek!
Július 8th, 2010 23:54
jajj…xD “Bati” ha énis olyan vagyok mint ők,akkor egészségedre. Szerintem hülyeség ezen rágódni h most ki utálja ki nem őket. Mindenkinek meg van a maga vélemény. Ti itt unatkoztok és azért írtok ide ennyit. Én csak rábukkantam erre az oldalra,nem kerestem ilyen rasszista oldalt. A ti rossz híretek meg az hogy ők is Magyar Állampolgárok,ha tetszik,ha nem. A történelmes meg nem tudjátok már megváltoztatni! Hülyeség ezen rágódni h most ki kellene őket “írtani”.
Úgyse történik/történne meg. Mert akármilyen is nehéz,őket is emberszámba veszik,ahogyan benneteket is! és ugyan olyan büntetést kapnátok érte mint egy “magyarért”.
Július 19th, 2010 16:27
Na sziasztok!!!
A 113. kommentárban nézzétek meg a videót! Megéri!! És kurvára igaza van…és minden tiszteletem a Vajdáé!!! Én is cigány vagyok, de a normális részéből!!! Igen elismerem vannak köztünk rosszak (azokat én is győlölöm és megis értem azokat akik utálják őket), na de vannak jók is akik normálisan viselkednek, jól tanulnak, nem lopnak és nem csalnak. ÉS NEM KELL EGY KALAP ALÁ VENNI AZ ÖSSZES CIGÁNYT EZT MÁR FELFOGHATNÁTOK!!!! És hogy ti azokat írjátk hogy kikell írtani őket meg megveritek őket meg minden, na igen a nagy rasszisták…nagyon tudtok ilyenek írkálni…de azt nem veszitek észre hogy akkor ugyan olyanok lesztek mint a rossz cigányok!!!! És ha mégis megverne egy cigány az nem biztos hogy azért van mert cigány, hanem azért mert ti is beleköthettek meg lealázzátok őket a sárga földig!!! És csodálkoztok hogy megvernek titeket!!! És olvastam, sokan írták hogy akik dolgoznak meg ne lopnak, csalnak azokat nem nevezitek cigányoknak. Csak mondom, hogy a cigány az egy faj. Attól hogy tanulnak, dolgoznak, nem lopnak és csalnak attól még cigányok maradnak!!!! És akik meg lopnak, csalnak meg lusták dolgozni és segélyből élnek azok is cigányok de attól nem kell az egészet egybevenni!!!! A magyarok között is vannak ilyenek sőt még vannak rosszabbak is…nekem a legjobb barátnőm magyar és nagyon szeretem és neki sincs semmi baja a cigányokkal!!! És ahol élek ott is rengetegen vagyunk de a normálisak…és dolgoznak mégha közmunkán vannak is akkor is dolgoznak!!! És attól hogy a segélyt várják azt csak azért mert nincs pénzük és hogy betudjanak vásárolni és tudjanak mit enni…tudjátok nem mindenkinek megy olyan jól!!! És az is hülyeség hogy azt mondjátok hogy akárkit felvesznek akárhova a bőrszintől függően is…hát ez egyáltalán nem igaz…az egyik rokonom egy csomó munkahelyet felhívott még személyesen is elment…de nem vették fel sehova sem még akkor se ha az a szakmája, amilyen munkára keresik a dolgozókat. Mégis a közmunkán kötött ki…de ott is rendesen dolgozik, és elvégzi amit mondanak neki. És ő egész életébe dolgozott épp úgy mint az egész családom, még a nagypapámnak is diploma volt a kezébe(Isten nyugasztalja!), meg még egy csomó ismerősöm is dolgozott egész életébe sőt majdnem az egész!!!! Pl. itt egy cigánycsalád aki dolgozott egész életében nem úgy, mint ahogy ti ezt leírtátok abban a híres cigánylexikonban!!! És azzal sem értek egyet hogy azt mondják: magyarok!! Mert mindenki magyar a származásától függően, hiszen magyarul írtok, beszéltek és magyar az anyanyelvetek tán nem?? És azt sem értem hogy ti kiakarjátok túrni a cigányokat az országból, pedig ugyan olyan emberek vagyunk, mint ti. Magyarul beszélünk és mygara az anyanyelvünk, nem tudom hogy mi jogotok lenne kitúrni innen!!!!!! Most mondok egy példát: Ha mondjuk olaszországban valaki német származású, de mégis olasz az anyanyelve és olaszul beszél, ír. Akkor mi azt mondjuk rájuk hogy olaszok….nem azt h: egy német verekedett vagy valami ilyesmi…..hanem azt hogy olaszok verekedtek…mert ott sztem nincs megkülönbözetés….ugyanúgy lehetnek haragban, ugyanúgy lehetnek rosszak-jók. Ugyanúgy olaszok maradnak. Na jólvan erről ennyit!!! Ja és még annyi, hogy ha ti nevezhetitek magatokat gárdistának meg skinheadnek meg cigányellenesnek meg mindennek, mi ugyanúgy nevezhetjük magunkat RAJNAK!!! És szégyelje magát aki kitalálta ezt a cigánylexikont mert az egy teljesen bunkó, szemtelen ÁLLAT!!! Mert nem kéne minket ennyire lealázni és megszégyeníteni, amikor fogalmatok sincsen arról hogy mennyi cigány rendes és normális…erre azt mondom hogy: ELŐÍTÉLET=TUDATLANSÁG. (És mielőtt rámfognátok olyanokat hogy ilyen rasszista oldalakat minek nézek ha nem teccik…elmondanám, hogy véletlenül nyitottam meg a lapot mert valami mást kerestem…és ha már idejöttem végig olvastam és kommentáltam:)). Ja és köszii aki végig olvasta ezt az egészet amit írtam:):D (Amúgy 14 éves vagyok xD)
Sziasztok:)
By: C$oKi ßaßä
Július 19th, 2010 22:01
És te most tényleg különleges bánásmódot várnál el azért mert a te családod dolgozik,nagyapád diplomázott ember volt meg stb. annak ellenére h cigány családban éltek?Az én apám is dolgozik reggel 7töl délután 5-6ig terepen van,nagyapám 70 éves elmúlt mégis egésznap dolgozik vmit a ház körül és így tovább,mégsem várják h megtapsolják őket emiatt.
A másik:”ÉS NEM KELL EGY KALAP ALÁ VENNI AZ ÖSSZES CIGÁNYT EZT MÁR FELFOGHATNÁTOK!!!!”…”És olvastam, sokan írták hogy akik dolgoznak meg ne lopnak, csalnak azokat nem nevezitek cigányoknak.Csak mondom, hogy a cigány az egy faj. Attól hogy tanulnak, dolgoznak, nem lopnak és csalnak attól még cigányok maradnak!!!! ”
Akkor h van ez?mindkettő cigány de azért mégsem kell egybevenni mert egyik ügyes cigány(értem úgy h dolgozik meg minden)a másik pedig rossz cigány(…).így valahogy?
Július 23rd, 2010 09:46
Kedves “Romákért”.
és a cigányok milyenek ők nem csapatostuljönnek szopjátok le afaszomat büdös cigány gecik. Lesz ez még így se. Hamarosan Eljön a vége számotokra ennyi volt nektek uh de kár.. Rohadjatok meg..
Július 24th, 2010 11:51
NEM VÁRUNK KÜLÖNLEGES BÁNÁS MÓDOT MÁÁ BOCCCSSSSSSS NEM IS MONDTAM HOGY AZT VÁROK BAZMEG-.-” CSAK ELMONDTAM A VÉLEMÉNYEM!!! VÉGÜL IS SZÓLÁSSZABADSÁG VAN NEMM???? JA ÉS IGEN MIND KETTŐ CIGÁNY ÉS NEM KELL EGYKALA ALÁ VENNI MERT VANNAK RENDESEBBEK MEG VANNAK ROSSZAKK NA JOVANNNNNNNNNNN CSŐŐŐŐŐŐŐŐŐŐŐŐŐ