márc 01

Védett: nemtudom

csak úgy A megjegyzések megtekintéséhez kérlek add meg a jelszavadat!

Ez egy privát bejegyzés. Megtekintéséhez jelszó szükséges:


okt 18

Védett: Szolgálati közlemény

csak úgy A megjegyzések megtekintéséhez kérlek add meg a jelszavadat!

Ez egy privát bejegyzés. Megtekintéséhez jelszó szükséges:


aug 14

Nos már legalább egy hete tart az ismerős törlő projectem, merthogy voltak sokan, sőt lettek volna még többen is csak már a kezdetektől fogva, elvből nem igazoltam vissza klubokat és páros profilokat. Azért jutottam arra a döntésre, hogy törölgessek mert ugyebár az ismerősök lecsekkolják hogy az ismerősöd ismerőse az ismerősöd e, lényegtelen, a gond az volt, hogy után megkérdezték hogy őt meg őt meg őt honnét ismerem, és akkor nyilallt belém a tudat, hogy nem is ismerem. Szóval most egyre fogynak, de azért teljesen nem lépek le, mégpedig azért mert akkor nem tudnék frankó körleveleket írogatni, a másik pedig, hogy sok sok emberrel ott is levelezek. Nos ennyit mára az iwiw-ről.

aug 14

Nos van jó és rossz hírem egyaránt. Mint azt ahogy szokás kezdem a rosszal:

Mindenféle okból kifolyólag a szigetes tudósítás elmarad. Én jobban sajnálom mint ti, higgyétek el. Viszont van rögtön 2 jó hírünk: Jövőhét hétfőn, 18.án lehet bulizni egyet babarcszőlősön Ruppi jóvoltából, aki itt szokott velünk lenni a podcaston. Minden további részlet a partyról itt megtalálható. Eljöhetsz te, meg a barátaid, meghívunk egy kis borra, beszélgetésre, zenebonára, afféle házibuli hangulatba.

A másik vicces dolog az az, hogy interjút fogunk készíteni a hit gyülekezetével. Tudjátok az az atv-s dolog. Láttunk már érdekes videókat onnét, most kiderítjük mi az igazság. Nos mivel tehetnék ezt interaktívabbá, mint, hogy ti is írhattok kérdéseket amit a kis riportunkban felteszünk egy hitgyülis fejesnek. Nos el lehet kezdeni írogatni kommentbe, esetleg a bb@budaiblog.com-ra.

aug 11

Mindenek előtt egy animgif, illetve egy kis promo szöveg erről az egészről a soundofjapan.hu-ról:

A Visual Rock (vagy ahogy igazából Japánban nevezik visual-kei) a japán zenei szintér egyik legfurcsább és legegyedibb képződménye. Az elnevezés sokkal inkább egy kis szub-kultúrát jelent mintsem egy konkrét zenei stílust, mert habár a létezik egy elég jellegzetes, hard-rock, metal, goth/dark ésatöbbi elemekből építkező hangzásvilág, amit sokan követnek, van legalább ugyanannyi együttes akik teljesen más tipusú zenében utaznak, mégis a visual szintér szerves részei. Az együttesek legáltalánosabb jellemzője, hogy a zenén kívűl a kinézetre is nagyon nagy hangsúlyt fektetnek… látványos kosztümök, extrém frizurák, elképesztó sminkek… Ezek a külsőségek sokszor elriasztják a felkészületlen érdeklődőket… legkésőbb akkor mikor megtudják, hogy az együttestagok (szinte) kivétel nélkül férfiak (ami a fényképek alapján idönként valóban hihetetlen). Viszont aki rászánja magát, és a zenét is meghallgatja rájön, hogy sokkal többről van szó mint egy csak külsőségekről szóló divatőrületröl. Ezt bizonyítja az is, hogy a visual-kei már több mint egy évtizede jelen van, és manapság izgalmasabb és változatosabb mint valaha.

Oké. Mindez azért kezdett el foglalkoztatni, mert egyre több helyen/embertől hallom/látom hogy woo japán-visualkei-anime-manga-kutyafasza-cintányér, én pedig állok ledöbbenve hogy ??? és csak annyit vágnak hozzám információ gyanánt, hogy japán rock. Én meg magam elé képzeltem ahogy japánul darálják az alapvetőleg részben német Rammstein szövegeket, és igen mulatságos dolgokat vizionáltam. Miután egy gép elé érkeztem fel is túrtam a youtube-ot és kétségek gyötörnek. Van ilyen típusú visual-kei zene:

Megy ilyen is:

Akkor most mi van? Nekem ezekről a dolgokról beugrottak a magyar Emók végülis ők is csak kilóganak nem-de-bár-ugye? Gondolom azért születnek ilyen dolgok főleg tőlünk távol, mert itt mégis csak 10041000 ember él, közülük meg relatíve egyszerűbb kilógni mint 127288419 közül (Japán becsült népesége 2008-ban). Ezért kellenek extrémebb dolgok, amit tényleg kilóg és meglepi az embereket. Hát jó. Akinek tetszik az halgassa.

aug 11

Én elmondhatom magamról, hogy ritkán ilyedek meg az interneten látottaktól, viszont ma egy olyan helyre sikerült klikkelnem, ahova talán nem kellett volna. A cikk azt ecsetelgeti, hogy milyen veszélyei vannak a zöldségekkel való szeretkezésnek, illetve, hogy léteznek olyan emberek akik ilyen fétissel rendelkeznek. Gratulálok!

aug 10

Gondolom mindenkinek volt már olyan az életében, amikor a jövőről kellett írnia. Nekem van egy ilyen perverzióm, hogy szeretem ezeket a dolgokat visszaolvasni száz évekkel később. Nos teljesen véletlenül bukkantam rá a lent található szemelvényekre, és elgondolkodtatóak. Most mindenki az internetben látja a jövőt, de talán pár év múlva ez is valami elavult dolog lesz, és jön valami olyan, amit még egyenlőre el sem tudunk képzelni. Mindenesetre remélem hogy a jövő 2.0 nem windowson fog futni.

Jóslatok a számítógépről:

” A jövő számítógépei talán másfél tonnánál is könyebbek lesznek.”
(Popular Mechanics folyóirat, 1949)

“Úgy gondoljuk, hogy a világpiacon talán öt darab számítógépet tudunk eladni.”
(Thomas Watson az IBM elnöke, 1949)

“Bejártam az országot széltében és hosszában, beszéltem a legjobb emberekkel, és biztosíthatom önöket, hogy az adatfeldolgozás csak egy divatos gumicsont: az év végére már nyoma sem lesz az egésznek.”
(A Prentice Hall kiadó közgazdasági könyvekkel foglalkozó osztályának vezetője, 1957)

“Igen, de mire jó?”
(Az IBM Computing Systems részlegének egyik vezetője a mikrochipről, 1968)

“Nincs semmi ok, amiért valaki is számítógépet akarna vásárolni az otthonába”
(Ken Olson, a Digital Equipment Corp. alapítója, 1977)

aug 09

Nos azoknak a kedves fejlesztő, programozó mérnököknek, akik az IE böngésző fejlesztésével ütik el kellemetlen hétköznapjaikat, üzenném, hogy alkossanak egy olyan böngészőt, ami a nyilvánvaló kódokat emberi módon értelmezi, ugyanis mindenféle böngésző gond nélkül megjeleníti szerény kis blogomat, de természetesen IE-ben gyakran széthullik, darabokra oszlik, megsemmisül és felvágja az ereit szegény.
Bárki aki beleártotta már magát akár csekély mértékben is a webdesignba szembesült azzal, ha valamit egy szabvány (ismételném SZABVÁNY) alatt készít el, lecsekkolja, és minden rendben van akkor az, az istennek sem akar működni IE alatt. Valami lemarad, más kerül a helyére és egyéb megmagyarázhatatlan dolgok történhetnek. Magyarul egy designer idejének 40 – 50 százalékát azzal tölti, hogy addig gyalulja a kódot amíg azt minden böngésző közel ugyan úgy meg nem jeleníti, és ez nem jó. Ha már van egy szabvány akkor tessék azt használni, és ne újakat kreálni csak hogy nekünk szar legyen.

aug 09

aug 06