okt 10

Van úgy, hogy az embernek speciális szolgáltatásokra van igénye. Esetemben az, hogy egy weblapon szeretnék létrehozni egy sms fizetős felületet. Rengeteg sms aggregátor szolgáltató van a neten, de ha velük szerződsz akkor egy 200 forintos sms-ből jó, ha kapsz 30 ft-ot. Nos ezért úgy döntöttem felkeresem közvetlenül mind a három mobilszolgáltatót, és meglátjuk mi lesz.

Mivel kényelmes ember vagyok végighívtam mind a hár szolgáltató üzleti ügyfélszolgálatát. Mindegyik azt mondta, hogy fáradjak be ott majd kitalálják. Amúgy az értelmezés volt a legvészesebb; először mindenki azt hitte, hogy tömeges sms-t akarok küldeni; pedig nem is.

Kezdjük a Vodafone-al érkezés: 12:15, távozás: 12:56, ebből ügyintézés: 00:03. Amikor már kezdtem elunni az életemet az egyébként klasszul kinéző ügyfélszolin szóltam a “segíthetek?” Arankának, hogy ez így nem vicces mivel, hogy nagyjából hárman vannak rajtam kívül az egész helységben. Erre ő mondta, hogy ne aggódjak, ott egy kávé gép igyak kicsit, vagy van egy csomó olvasnivalójuk. Mondtam neki, hogy igazán köszönöm. Vettem kávét sms-el, mert a Vodafone ilyen szinten menő(…) ami amúgy még finom is volt, aztán sorra kerültem. Arra ment el a 3 perc ügyintézési idő, hogy elmagyarázzam miről kéne nekem infó, és amikor a nő felfogta közölte, hogy náluk ilyen nincs, nem is volt, nem is lesz. A konklúzió tehát az, hogy kávéért érdemes vodafone-ba menni, másért annyira nem. Sőt még a fantasztikus mobil netem is tőlük volt ami néha már hozta egy betárcsázós vonal sebességét is!

Ezek után jön a Pannon megérkeztem 13:00-kor mert a Voda mellet van. Nagyjából 1 perc várakozás után már le is hívták a számomat. Előre köszönnek, kávé nincs. A nő elsőre felfogta mi van, korrektül kiderítette, hogy ki tud erről több infót adni, úgyhogy hamarosan szétnézek Törökbálinton. Finoman ajánlott mindenféle üzleti szolgáltatásokat, de nem erőszakoskodott. Udvarias volt és jól informált. Kezdem megszeretni a pannont, bár még soha az életben nem volt velük dolgom. Eddig csak Westel/T-mobile ügyfél voltam, de a Pannon tényleg vonzó.

Sikeresen elértem a T-ig 13:25 perckor és távoztam 14:19-kor. Rengeteg ember, akik büdösek, ezért egész ügyfélszolgálaton izzadságszag és bűz terjengett. leültem a lehető legtávolabbi félreeső sarokba és vártam. A néni mellettem kezdett aggódni mert ötszázhuszon valahányas sorszáma volt és éppen 900-sokat hívtak, megpróbáltam neki elmagyarázni hogy az ügyintézők nem hívtak le röpke 400 embert amíg nem nézett oda, hanem a számok bizonyos szisztéma szerint működnek mondjuk az ötszázas a hibabejelentés a hétszázas meg az új előfizető. Erre azt mondta, hogy “aha” és ebben maradtunk. A T-nél is szájba kellet rágni a dolgot, végülis egy példát vettem elő, hogy teszem azt a barátok közt alatti reklámblokkban mindig lehet küldeni emelt-díjas sms-t valami hülye kérdésre, és én hasonlót szeretnék csinálni csak neten, és nem küldeni, hanem szolgáltatni szeretném.

Kaptam egy e-mail címet, hogy oldjam meg. Innét is Köszi!

márc 18

ipodshuffle_image2_20090311

Ilyen nincs is és mégis van. Új iPod shuffle.

4gb, 4,5 cm magas, durván 2 centi széles, és angolul is beszél. Kiötölték az apple-nél a navigálási problémákat mégpedig azzal, hogy a leginkább (engem legalábbis) ronda öngyújtóra emlékeztető szerkezet megmondja a szám címét, az aktuális playlist nevét, sőt még pakolni is tudunk számokat ide – oda playlistek között. Hogy mennyire használható azt még le kell tesztelnem, de nem tűnik teljesen halott ötletnek. Mondjuk egy kicsit az automata ügyfélszolgálatos telefonos menüre emlékeztet, amiért akkor is ölni tudok amikor teljesen nyugodt vagyok, tehát ideges embereknek nem ajánlott. “Üdvözöljük, ön a Salgótarjáni Döglött Macskákért alapítvány sajtó osztályát hívta. Kérjük válasszon az alábbi menüpontok közül…”, “Tájékoztatjuk, hogy ügyintézőnkkel történő beszélgetését minőségbiztosítási okokból rögzítjük. -dirümm- jelenleg minden munkatársunk foglalt; kérjük ne szakítsa meg a vonalat -dirümm” stb stb.

ipodshuffle_image5_20090311

Tehát nem egy egyszerű eset. Ja igen, a fülhallgatón lévő baszt kell nyomogatni, ami talán annyiból kényelmetlen hogy a jobb füledet még néhány gramm húzza.
A készülék hátránya, hogy könnyen el lehet veszíteni. Egyébként az előző generációs shuffle-ben 2 db ilyen öngyújtó fér el. Ja igen, és ronda mint a bűn.

Ára: 79$ (kb. 18000 pénz)

nov 24

A hét terméke, a kartonpapírból készült mobil WC, a Shit Box

A Shit box teremtőjének (Richard Wharton “The Big Shit”) az inspiráció állítólag onnét szökkent, amikor ült a sátrában és nagyon ki kellet volna menjen. Nos nem nagyon komálta a nyilvános WC-ket, és a sátor egyik sarkában volt egy nagy doboz. Kivágott belőle egy lukat, tett bele egy zsákot és voila megteremtődött a Shit box. Mind ezt 1989-ben, Glastonbury-ben sikerült alkotnia. Ezúton is gratulálok neki. Szerkesztőségünkben átvehet egy műanyag homárt.

További sokkoló részletek pont itt.

okt 04

A T-mobile visszavág az AT&T-nek az iPhone-ért, míg az iPhone-t csak az AT&T-nél lehetett kapni most, csak a T-mobile fogja árusítani az első Google telefon, a G1 Android-ot. A G1-nek sok előnye van az iPhone-al szemben. Először is talán az, hogy míg az iPhone-t egy csilli-villi divatkiegészítőnek, esetleg játéknak néz ki kívülről, a G1 ránézésre is, valami profi munkaeszközre hasonlít. A legnagyobb előnye természetesen a mobil operációs rendszer az “Android” amit a google fejlesztett. Jelen pillanatban a motorola próbálja visszahozni az Android segítségével a telefonjait a köztudatba. Továbbá a készülékből kifordítható gombok, illetve a képernyő aljáról “előhúzható” alkalmazás tálca igen kényelmessé teszi a használatát. Az érintő képernyő az iPhone-nál megismert fogásokkal bír. Az Android platformra is lehet “app”-okat fejleszteni csak úgy mint az apple termékére; az appokat az “Android Market”-nek nevezett online boltban lehet megvásárolni.
Főbb paraméterek:

  • 480 x 320 felbontású HVGA kijelző
  • 3G
  • GPS
  • 3.1 megapixeles kamera
  • Max. 8GB memória
  • 5 óra beszélgetés
  • 130 készenléti idő

Néhány, a funkciók sokaságából:
Google Maps Street View: A G1 tulajdonosok is elérhetik a Google Maps egy, a telefonra optimalizált verzióját. A G1 a google maps “Street View” funkcióját is ki lehet használni az iPhone-al szemben. A street view funkciót vezérelhetjük egyszerűen a készülék mozgatásával.
Email, IM: A google telefonja támogatja a html levelezést, szinkronizálhatóak a gmail fiókok, illetve egyéb pop3-mat, vagy IMAP-ot támogató postafiókok is.
ShopSavvy: A program ami segít a vásárlásban. A felhasználók lefényképezik a boltban a termék vonalkódját, és a G1 azonnal összehasonlítja a termék árát a környező boltokban, és online kereskedésekben, ezáltal megkönnyítve, hogy az adott termékhez mindig a legjobb áron jussunk hozzá.
BreadCrumbz: Vizuális térképeket lehet készíteni a program segítségével, képek felhasználásával. A felhasználók létrehozhatják saját útjaikat és megoszthatják egymással, vagy az egész világgal.
A G1 először Amerikában lesz elérhető okt. 22.-én $179 áron, 2 év hűségnyilatkozattal havi $35, vagy $25 áron. A $35-ös csomag limit nélküli internetezést, illetve limit nélküli sms-ezést foglal magában. A $25 csomagban az sms-ek száma limitálva van, továbbá az 1gb, feletti internet használat esetén a T-mobile korlátozza az internet elérést 50 kbps-re, vagy kevesebbre. A G1 Angliában novemberben jelenki meg, európa szerte pedig 2009 első negyedévében. Természetesen Magyarországon nem.

szept 11

Tegnap sikerült eljutnom odáig, hogy utánaolvassak kicsit és megnézzem a keynote-ot. Fontosabb bejelentések:

  • Az iTunes az első számú online zene áruház a maga 8500000 zeneszámával, 125000 podcastjával, 30000 sorozat epizódjával, valamint a  2600 filmjével. Jelenleg az iTunes 65 millió regisztrált vásárlóval rendelkezik
  • 3000 iPod és iPhone alkalmazás az iTunesban
  • 100000000 app letöltés az első 60 napon
  • HD sorozatok az iTunesban. (2.99$)
  • Az NBC sorozatai visszatérnek az iTunesra (Office, Monk, 30 rock, Heroes)
  • iTunes 8: Átalakított kezelőfelület, átalakított médiaböngésző és a “genius” ami olyan zenéket rendez egymás mellé amik passzolnak dallamban és hangulatban
  • nano-chromatic, az új generációs iPod nano, beépített hangfelvétel funkcióval, közvetlenül tud kapcsolódni nike kiegészítőkhöz.
  • Új iPod fülhallgatók
  • iPod touch és iPhone szoftverfrissítés
  • Új iPod touch, beépített hangszórókkal, és külső hangerő szabályozóval. Na meg persze új szoftverrel.

Ezek voltak a lényegesebb bejelntések, és akkor most következzen az új iPod touch reklám:

Get the Flash Player to see this content.

szept 10

Az iPod nano újabb ráncfelvarráson esett át, úgy tűnik a legnagyobb felhasználói csoportnak (tinik) nem jött be az új forma, de most itt van újra, és úgy néz ki mint 2 generációval ez előtt, csak csillog, színes, és kicsit le lett gömbölyítve, szinte már-már divat kiegészítő. Ezúttal 8+1 színben kapható, 8 illetve 16 gigás verzióban. A színekből ki lehet rakni egy teljes meleg zászlót, plusz pár színt, mert a meleg zászló csak 6 színből áll. Szóval itt van. Ezt is lehet forgatni dönteni, meg akármit csinálhatsz vele, és úgy mozog a kép ahogy döntöd. Aztaaa. Tök jó, és viszonylag szép, rikító árnyalatokban beszerezhető. Kint a 8g verzió 149$ (kb 25500ft) a 16g verzió pedig 199$ (kb 34000ft) kerül.
Alant látható az új nanohoz alkotott igen csak felejthető reklám:

Get the Flash Player to see this content.

szept 06

Mí öröm, mí bódottá. Igen, elfuserált egy dolog, hogy ilyesmire gerjedek, mint pl a teve nevelés, de ez a játék erősen addiktív, és ott a tevés közösségben értik, mi is az az ezer nap! Az ebadta a ::BB:: névre hallgat, de csak azért mert a nevének legalább 6 karakterből kell állnia. Itt, és most szeretném leszögezni, hogy soha, (de tényleg) egy forintot sem költöttem rá. Mert azt is lehet, emelt díjas sm-el. Örömködjünk együtt.

szept 06

A Sony japán elektronikai cég 440 ezer laptopot hív vissza világszerte, mert kiderült, hogy egy hibás alkatrész miatt túlmelegedhetnek – jelentette be a cég csütörtökön. A probléma miatt hét ember könnyebb égési sérüléseket szenvedett – közölte a Sony.

A vállalat ingyen megjavítja a hibás darabokat, de a terméket nem veszik le a boltok polcairól.A Sonyhoz 209 bejelentés érkezett túlmelegedő laptopokról, 83 esetet Japánban, a többit más országokban jelezték. A hiba miatt hét vásárló könnyebben megsérült, amikor megégette őket a forró számítógép. A hibás alkatrész a 2007 májusa és 2008 júliusa között készült laptopokba került, köztük a Vaio TZ sorozat modelljébe.

A japán vállalat arra kérte a 440 ezer hibás laptop tulajdonosát, mielőbb küldjék vissza a gyártónak, ahol ingyen megjavítják azokat. Az elektronikai cég szerint a laptop fő részét és a kijelzőt összekötő drótoknál van a probléma. A számítógépek a hálózati csatlakozó közelében vagy a képernyő szélénél annyira túlmelegedhetnek, hogy akár el is deformálódhat a gép.

A vállalat azonban nem hívja vissza a termékeket a boltokból, mert nem tűzveszélyes, és súlyos sérülést sem okozhat – mondta a Sony egy szóvivője az AFP francia hírügynökségnek.

A Sony nem először szív a felgyulladó akkuk miatt. Emlékezetes esemény volt 2006 nyarán a világ egyik legnagyobb visszahívási akciója, amikor a Sony akkumulátorai miatt az Apple kétmillió, a Dell négymillió, a Fujitsu Siemens negyedmillió laptopot hívott vissza.”

Index

szept 06

A Google, ugyebár egy világvezető internetes óriás. A BBI teljes e-mailezése onnét folyik, rajta keresztül jönnek a hirdetések, a Google elemzi a forgalmat is. Gyakorlatilag rengeteg szálon kötődünk-kapcsolódunk a Google-hoz. Egy átlag júzerről is rengeteg információt tárolnak. Statisztikák, böngésző verziók, stb stb.
Mi itt a BBI-nél imádjuk az összeesküvés elméleteket, ezért meg is osztunk veletek egy jót.
Az a lényeg, hogy mivel rengeteg információjuk van rólunk, ezért mindenkinek van a google-nál egy külön kis aktája, és mindent tudnak rólunk. Kisfilm:

A bloggerek, viszont a Google legutolsó húzásától borultak ki teljesen, ami az új böngészőjük felhasználói szerződésében volt; méghozzá az, hogy minden ami a böngésződön keresztül megy (fel vagy le) az onnantól kezdve a Google tulajdonát képezi, és azt csinál vele amit jónak lát.

szept 01

Nos ez kicsit geek lesz, akinek nem tetszik ne olvassa.
Most a netezős pc előtt vagyok. A PC-knek van egy hatalmas hátrányuk a MAC-el szemben. Méghozzá az, hogy vírusosodnak, és ez majdnem tönkretette a kellemes, hitmanes filmezős estémet. Minden ami a munkámhoz kell, az a másik gépen. (photoshop, illustrator stb) Nos a vírusvédelem egy nod 30napos teszt verzió volt, ami ma le is járt. Sebaj, mire való a torrent? Nod 32 torrentről le, 30napos verzió uninstall, torentes nod fel. A torrentes noddal viszont jött egy csomag szutyok is. Először csak annyi tűnt fel, hogy a gép nem látja a C meghajtót. Aztán elkezdett mindenféle szart dobálni, windowsos hibaüziben, hogy ilyen veszély, olyan veszély de ha ezt meg azt megveszem akkor nekem jó lesz. Ez már gyanús. Aztán egyszer csak feltűnt 3 ikon az asztalkámon hogy ilyen meg olyan proteksön. ANYÁD. Először is pánik. Ctrl+Alt+Del. Nem működik. ANYÁD. PÁNIK!!! De mivel sikeres ember vagyok, eszembe jutott a rendszer visszaállítás, ami be van kapcsolva ilyen, és hasonló esetekre. Vissza ma délutánra, és láss csodát működik! Mehet tovább a Hitman.