jan 17

Sörház Pécs

Ezennel kezdetét vette a [GH] jelenleg még titkos projektje, de annyit elárulhatok, hogy mindenféle szórakozóhelyekre fogunk járkálni, és segítünk neked a megfelelő hely kiválasztásában. Jelenleg kipróbálom, hogy fog ez üzemelni. Két emelet mélyen a föld alatt, pecsét a kézen, kicsit poros a disco gömb, Party hard!
Még nincs is vége. Olvass tovább. »

jan 03

mell

Kis lazításként, így hajnalban összesítettem a melles kérdőív eddig beérkezett, kicsit több mint 70 szavazatát. Ebből kiderül, hogy a fiúk 64%-a a közepes méretű melleket kedvel, majd megosztott 2. helyen a kicsi és a nagy mell közösen. Bár szerintem a kicsi a legjobb, persze ez lényegtelen.

A lányok mintegy 82%-a gondolta úgy, hogy a közepes mell az igazi, 11%-uk a kicsire szavazott, és a fennmaradó csöppet több mint 5% a nagyra. Egyébként a fiúk többsége szerint a kicsi mell leginkább kicsi, a nagy pedig leginkább nagy. ez elég kielégítő, bár igen, tudom én basztam el a kérdéseket. A lányok szerint a kicsi mell kényelmes, a nagy pedig dekoratív. Szerintem hihetünk nekik, úgyse fogom megtudni, hogy milyen orbitális mellekkel hason feküdni gondolom, tehát mást nagyon nem lehet tenni. Végezetül a grafikonok:
Még nincs is vége. Olvass tovább. »

dec 24

kis mell VS nagy mell Pamela Anderson vs gemma Ines Crnokrak

Végre, talán lerántjuk a leplet egy hatalmas rejtélyről. Kinek mi jön be? Kis mell? Nagy mell? Az arany középút? Ti nem izgultok??? Vajon mi fog kiderülni. Töltsd ki a kérdőívet és talán leránthatjuk a leplet a világegyetem egyik titkáról.

Még nincs is vége. Olvass tovább. »

szept 02

spicc1.jpg
Tegnap egy olyan terméket találtam ami nyíltan odatesz. Ez az űrhajós kaják új formátuma, az instatn fröccs. Szőlőt sosem látott, olyan indián táboros feeling. Ott volt egy bor amit csuvénak hívtak és csak az úgynevezett “Matyibá koktél”-ban lehette fogyasztani. A Matyibá koktél gyakorlatilag ihatatlan borból és ásványvízből áll. Az ásványvízre azért van szükség mert ha töményen iszod lemarja az arcodat. 2 liter csuvét 600 pénzért mérnek. Szóval ittvna ez a különlegesség az egész korrekt “Spicc” névre hallgató instant fröccs. Először is szemléljük meg a csomagolást. A jobb oldali halványsárgás dolog az a bor. Elvileg az alkohol tartalma 13%, tehát a hajléktalanok körében sosemlátott sikereket fog elérni a termék. Vizsgáljátok csak meg a kifinomult grafikai kivitelezést, a design-t. Fantasztikus ugye? Nos a csomagolást lefejtve ez a látvány tárul elénk:
spicc2.jpg
Még nincs is vége. Olvass tovább. »

máj 28

burn.jpg
Legyõzheti az egyszerû kis osztrák milliárdoslegény a csúnya nagy multit? Azazhogy pontosabb úgy a kérdés, legyõzheti-e a csúnya nagy multi azt a milliárdoslegényt, akinek elõbb támadt zseniális ötlete, amivel úgy lekaszálta a dobozospia-piacot, mintha mondjuk õ találta volna fel a sört? A kérdések ugye arra irányulnak, hogy bejön-e a Coca-Colának a Burn néven most kihozott új energiaitala. Fingunk nincs persze, de legalább megkóstoltuk a piát.

Még nincs is vége. Olvass tovább. »