ápr 17

Sziasztok megint. Elég vicces, hogy nem írtam hónapok óta, de egyre többen olvastok.Igazából nagyon régóta gondolkodom rajta, hogy törlöm az archívot mert nem akarom felvállalni, de végül is marad mert az is én voltam anno.

Ma láttam egy zseniális filmet, bár itt az érdem ne ma készítőké. Filegauf még 2001-ben készített egy összeállítást Feldmár András Kanadában élő magyar pszichológussal, aki gyakorlatilag innét nézve nem csinál semmi különöset, csak logikusan gondolkozik és kimondja a nagy összefüggéseket, amire aztán bólogatnak az emberek. Ettől függetlenül nyilván elismerem mert nagyrészt egyetértek azzal amit mond és nem mellesleg nagyon izgalmas. Ő volt az az ember aki LSD-t adott a betegeinek és hasonlók, szóval nem egy unalmas pofa.

Meg lehet tekinteni itt, az indavideón teljes hosszában ingyen.

Ezen felül, működik a görhöny, a közösségi blog projektünk. Gyertek, olvassátok -> www.gorhony.hu

dec 20

aug 15

Kezdett elviselhetetlenül meleg lenni, aztán rájöttem hogy a különböző hangulatvilágítási elemek gyártják ide a hőt, különösképpen a lávalámpa forrósít. Nos nem tudom, hogy hogyan jutott eszembe de megosztanám veletek a következő gondolatokat.

Mostanában a holivúdi produkciók szárnyalnak filmügyileg. Csak, hogy aktuális maradjak itt a Mamma Mia, ami az ABBA slágereiből táplálkozik. Nos a filmet nem láttam, de mindenesetre vicces, hogy az emberek rájönnek hogy ilyen zenék is léteznek és azok nem rosszak. Vicces volt amikor a buszon a tipikus “faszagyerek” füléből az SOS dübörgő dallamai törtek elő. Nos vannak ilyen dolgok.
Nekem mindenesetre van pár kedvenc filmem, ami talán mondhatom, hogy értékeket közvetít. Egy iskolában a Luther életéről szóló filmet valami hasonló mondattal vezette be az aktuális hitoktató tanár: “A mozikban alig, alig, vagy csak pár napig lehetett látni. Vajon miért?” És itt célzott arra, hogy ezt az embereknek nem akarják megmutatni a “felsőbb hatalmak”. Szerintem nem. A Lutheres filmet azért nem lehetett látni mert ki nézi meg? Hosszú, unalmas, sötét. Hát akit érdekel ugye de abból pedig nincs sok, ezért pusztán üzleti alapokon sem éri meg. Ezzel szemben van néhány film amit tényleg sokan megnéztek, mert be volt harangozva és aktuális volt. Az aktualitás nagyon fontos minden területen. Nem lehet eladni egy csomag valamit, hogyha egy 1999-es trend alapján próbáljuk azt rásózni a népre. Ez szerintem alapvető.
Vissza a filmekhez.

Éppen a “Nevem Sam” (I Am Sam) jutott eszembe, ami egy fogyatékos férfiról szól akinek születik egy lány. A történet jó, a film pedig nagyon nagyon szép, persze kicsit halivúdosított a sztori, hogy eladható legyen de ettől függetlenül a lényeg változatlan.


Ember a holdon (A man from the moon)
A filmben Andy Kaufman humorista életrajzával ismerkedhetünk Jim Carrey tolmácsolásában, aki ebben a filmben nem azt az átlagos idióta szart alakította, hanem valami igazit, tényleg teljesen passzol a szerepbe. Talán ha promo szöveget kéne írnom valami ilyesmi lenne az: Egy ember, aki pofán röhögte a halált.


Patch Adams
Robin Williams, talán első komolyabb filmje, mondjuk az ő paródiáit egyébként sem az idióta faszságok közé sorolom; maga a film szintén életrajzi, a bohóc doktorok atyjáról szól és arról, hogy a nevetés igenis gyógyít.


V mint Vérbosszú (V for Vendetta)
Guy Fawkes, sztorijának amerikai modern átértelmezése. Röviden Guy Fawkes fel akarta robbantani a parlamentet, de elkapták és felakasztották, nos az angolok abban vannak, hogy Guy egy terrorista és tök jó, hogy elfogták az amerikaiak szerint pedig egy bátor ember aki meg akarta dönteni a rendszert. Nem egy akció filmre kell számítani, de én nagyon szeretem. Ez a film is szól valamiről, a High School Musical-el ellentétben. Persze az embereknek limonádékra is szűkségük van, és nem lehet mindig komolynak lenni, de én hiszek abban, hogy kellenek maradandó, valamiről-szóló filmek is, és ez a fent nevezett műről nem mondható el. Vissza a filmhez. A film nézése közben folyamatosan olyan érzésem volt, mintha ez a mi kis Magyarországunkhoz szólna. A filmben szinte versekben beszélnek, és csodálatos mondatok hangzanak el benne. Figyelem! Bűn magyarul megnézni. Mivel “V” folyamatosan egy maszkban van, ezért leginkább a hangon van a hangsúly. A V-t alakító Hugo Weaving, (a mátrixos kovács ügynök) fantasztikusan játszik a hangjával és ezt a magyar szinkron NEM tudja visszaadni. Én egyébként is az eredeti hang rabja vagyok, és ha a film alapvetően mandarinul szól, akkor megnézem mandarinul felirattal.

Végezetül álljon itt egy hosszabb szöveg a V-ből. (Itt szokott rám törni a feeling)
“Words offer the means to meaning, and for those who will listen, the enunciation of truth. And the truth is, there is something terribly wrong with this country, isn’t there? Cruelty and injustice, intolerance and oppression. And where once you had the freedom to object, to think and speak as you saw fit, you now have censors and systems of surveillance coercing your conformity and soliciting your submission. How did this happen? Who’s to blame? Well certainly there are those more responsible than others, and they will be held accountable, but again truth be told, if you’re looking for the guilty, you need only look into a mirror. I know why you did it. I know you were afraid. Who wouldn’t be? War, terror, disease. There were a myriad of problems which conspired to corrupt your reason and rob you of your common sense. Fear got the best of you, and in your panic you turned to the now high chancellor, Adam Sutler. He promised you order, he promised you peace, and all he demanded in return was your silent, obedient consent. Last night I sought to end that silence. Last night I destroyed the Old Bailey, to remind this country of what it has forgotten. More than four hundred years ago a great citizen wished to embed the fifth of November forever in our memory. His hope was to remind the world that fairness, justice, and freedom are more than words, they are perspectives.”

Ugyan ez videón:

máj 14

A fent nevén nevezett műremek tényleg jó. Mármint nem a film vagy a zene, csak a marketing. De az nagyon. A Disney nagyon profi ilyen téren. Ez a kis filmecske ami biztos, hogy legalább 5-6 résszel fog rendelkezni mire megunják, szóval erről mindenki hallott. Iszonyatos nagy a barnding, és maga a film is gondolom úgy össze van rakva, hogy egy átlag 8-16 éves lány rajongni tudjon érte. A filmeknek fontos elem az un melléktermékek. Ezek a film brand jogai, illetve a különféle ajándéktárgyak stb. A Star Wars 1 esetében pl 7x anynit hoztak a műanyag lézerkardokat és joda jelmezeket is felsorakoztató ajándék tárgyak mint maga a film. Pedig az sem hozott keveset. Nos valami ilyesmi lehet ezzel a Disney csöpögős tini szarral. Aki olyan az úgy beszopta ezt a múvit ahogy csak kell. Egy kis szuvenyír körkép angliából:
england_trip_08-189
Még nincs is vége. Olvass tovább. »